in

Zámbó Jimmy bevallotta egy interjúban: “A dalszövegeim arról szólnak, hogy …”

A Hét című lap 1993-04-23-án Négy és fél oktáv címmel közölt anyagot. Mutatjuk Beke István irását.

Szerény, halk szavú, szinte suttog, mintha beszéd közben is óvni akarná a torkában megbúvó kincset. Mert bizony kincs van a torkában, négy és fél oktávnyi hangterjedelem. Kétségtelenül ritka jelenség, ennélfogva a jelenlegi m agyar könnyűzenei élet egyik kuriózuma Zámbó Jimmy. Hogy milyen, amikor énekel, azt szinte mindenki tudja, de hogy milyen a magánéletben, azt már kevesen…

— Gondolom a Zámbó Jimmyből csak a Zámbó az igazi…
— Természetesen. A becsületes nevem az Imre, de nem nagyon szeretem. Amikor kint voltam Amerikában, a lányoknak nagyon eltorzult a szájuk, amikor kimondták, ezért inkább Imit mondtam, ők ezt úgy “visszhangozták”, hogy Jimmy, és ettől kezdve már nem magyarázkodtam, maradtam Jimmy.

— Látom nem egyedül érkezett, két csinos kísérője is van. Szereti a lányokat? Mit jelent Önnek a szerelem?
— Természetesen szeretem a lányokat. Az életemet két dolog motiválja — a két fiam és a szerelem.

— Ön nős?
— Igen. Van két szép fiam, az egyik 12 éves, a kisebb pedig hét. A feleségem jogász, és amatőr módon sem zenél semmilyen hangszeren. Jelen pillanatban a nagyobb fiam az, aki foglalkozik a zenével, de nem játszik nagy szerepet az életükben, ugyanis én nem erőltetem.

— Ez bántja Önt? Szeretné, ha zenészek lennének?
— Azt hiszem, minden szülő szeretné, ha nyomdokaiba lépne a gyermeke, viszont én jól ismerem ezt a szakmát. Nagyon szépen csillog, csak sokat kell suvikszolni.

— Ha valamilyen oknál fogva meg kellene válnia jelenlegi hivatásától, akkor mit választana?
— Akkor az életemtől is meg kellene válni valamilyen szinten. Én négyéves koromban a mamám mellett a konyhában a söprűnyelet fogtam, és a seprűnyél volt a mikrofon. Becsuktam a szemem és több tízezren voltak körülöttem, úgy énekeltem. Mindig erre vágytam.

— Elárulná a korát?
— Hogyne, harmincnégy éves vagyok.

— Sok szerelmes levelet kap?
— Hála a jóistennek, igen. Az érzelmekkel nem szabad játszani. Az, hogy én nős vagyok, nem jelenti azt, hogy a lányok nem lehetnek belém szerelmesek, és nem jogosít fel arra, hogy én más érzelmeivel visszaéljek. A magam módján válaszolok, úgy, hogy az illető érzelmeibe ne tapossak bele.

— Mondana valamit a pályafutásáról?
— Hét és fél éves koromtól 10— 11 éves koromig a Rádió Gyermekkórusában énekeltem, zenei általánosba jártam, utána zenei konzervatóriumot végeztem. Jelentkeztem a dzsesszakadé- miára, azt is elvégeztem.

— Zenekarban nem is játszott?
— De igen, ezen is átestem. Nagyon sok zenekarban voltam billentyűs — az M hetestől kezdve az Universalig.

— Hogyan került ki Amerikába?
— A Fórum Szállóban volt az amerikai nagykövet bulija. Ott ismerkedtem meg egy házaspárral, akiknek Kaliforniában van egy klubuk. Elém tettek egy szerződést, amely három hónapra szólt, s ebből majdnem három év lett. 1988-ban jöttem vissza Amerikából.

— Mit tart élete céljának?
— Az elsőrangú célom az volt, hogy annak az országnak, ahol én születtem, megmutassam magam. Most Magyarországot szeretném “megmutatni”, szeretném elérni, hogy egy szólista felkerüljön a világranglistára, a Bill World listára.

— És ez az énekes Ön lenne természetesen?

— Hát hogyne!

— Mit csinál színpadra lépés előtt? Ön, lámpalázas?
— Nagyon izgulok, még mindig lámpalázam van, de aztán ha a színpadon úgy érzem, hogy megérte az embereknek eljönni a műsoromra, akkor kezdek megnyugodni. A dalszövegeim arról szólnak, hogy békésebben éljünk, jobban figyeljünk oda egymásra. Ezt ugyanis elfelejtettük.

— Önt a legnagyobb hangterjedelmű énekesként ismerik…
— Négy és fél oktáv. Tenor beállítottságú énekes vagyok, Pavarotti a példaképem.

Mielőtt színpadra lépne, megismertet a két csinos kísérőjével, Jutkával és Évával, akiktől az iránt érdeklődöm, van-e a művész úrnak rossz tulajdonsága. Mindketten nemmel válaszolnak, s én ezt azonnal elhiszem nekik.

Klikk és nézd meg az interjú milyen formában jelent meg anno a lapban.

 

Fejezd Zámbó Jimmy slágereinek címét kvíz – nézzük, megy-e a telitalálat!

Nézzük összeáll-e a kép a fejedben. A feladatod az, hogy kiválaszd a lehetőségek közül, azt ami a pontozott helyre illik.

Induljon a Zámbó Jimmy kvíz!

Szólj hozzá!

Zámbó Jimmy – Már nem fáj

Magyarok, akikre büszkék vagyunk kvíz 68. – megy a telitalálat?