in

Zoltán Erika reagált a pletykákra

Az elmúlt napokban ismét alaptalan híresztelések láttak napvilágot a népszerű zenecsatornával, a Sláger Tv-vel kapcsolatban. Ezekre reagált a csatorna egyik képernyős sztárja.

Zoltán Erika Emerton-díjas énekesnő reagált azokra a sajtóértesülésekre, miszerint otthagyja a Sláger TV-t és egy másik csatornához igazol. A művész elmondta, hogy jól működik a közös munka a Sláger TV-vel: Zoltán Erika Sláger best of és Nekünk 8 című műsorát továbbra is láthatják a nézők a zenecsatornán.

Zoltán Erika már négy éve dolgozik a Sláger Tv-vel és szintén megerősítette, hogy a közös munka nagyon jól működik, nem kíván más csatornához igazolni. „Amikor felébredtem és értesültem a velem kapcsolatos legújabb hírekről, azt hittem, hogy csak álmodom. Felháborít, hogy tényként állítanak rólam olyasmit, amiről meg sem kérdeztek. Négy éve lehetőséget kaptam a Sláger Tv-től arra, hogy a ’80-’90-es évek hangulatát idéző műsort indítsak, amelyben a művészek a velük kapcsolatos zenei aktualitásokról, új albumokról, klippremierekről, koncertekről is mesélhetnek. Jelenleg a Sláger best of és Nekünk 8 adásokat vezetem, amelyek sikeresek. A Sláger Tv-vel is nagyon jó a kapcsolatom, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a jövőre esedékes 30. jubileumi koncertemet a zenecsatorna mutatja majd be” – mondta el az énekesnő, akinek a zene az élete, ezért természetesen alkalomadtán a két vezető kereskedelmi csatornán is vállal szereplést.

„Ezek a felkérések nem ütik egymást, de nekem az otthonom továbbra is a Sláger Tv: ezen a csatornán voltam, vagyok, és eszem ágában sincs elmenni innen” – tette hozzá Zoltán Erika.

Szólj hozzá!

Alain Delon ma ünnepel – köszöntsük videóval

Koncz Zsuzsa: “Az Aréna páratlan, de félelmetes erőtér”