in

10 Bikini dal, amit mindig jó hallgatni

10 Bikini előadás, amit minden nap szívesen hallgatunk – hányat ismersz közülük?

A Bikini slágereiket még a fiatalabbak is biztosan ismerik, annak ellenére, hogy a zenekar 1982-ben alakult meg Németh Alajossal (zeneszerző-basszusgitáros), Nagy Feróval, az akkor épp nem működő Beatrice frontemberével , valamint nagy tudású zenészek sorával. Két albumot készített ez a felállás – olyan lemezeket, amelyek a mai napig komoly értéket képviselnek a magyar könnyűzenében.

A sikerek ellenére 1992-ben elbúcsúzott a zenekar a közönségtől. A rendszerváltáshoz dalaival, filozófiájával hozzájáruló Bikini tagjai úgy gondolták, megtették kötelességüket: a pont a mondat végén van, ettől kezdve nincs szükség rájuk.

Ám néhány év múlva ráébredtek, hogy a rendszerváltozás nem hozta magával azt, amire vártak, amire vágytak. S ma talán még nagyobb szükség van arra, hogy elmondják, hogyan érzi magát a kisember a világban, mint az induláskor.

A Bikini 1997-ben újjáalakult, hogy azóta a korábbiaknál is jobb albumokat készítsen, s ott legyen minden városban és faluban, határon innen és túl. Hogy egyszerre szórakoztasson és gondolkodtasson el, hogy felnyissa a szemeket – ugyanakkor reményt is adjon.

Íme a Bikini válogatás!

Klikk a címre és hallgasd meg az előadást.

A bárányok hallgatnak
A férfi megy, a nő marad
A szabadság rabszolgái

Adj helyet
Ébredés után
Ezt nem tudom másképp mondani

Fagyi
Hazudtunk egymásnak
Indokolatlan jókedv
Ki visz haza

 

Szólj hozzá!

8 könnyű kérdés kvíz – zsebeld be könnyen a telitalálatot!

Bikini – A csillagok ködében