in

10 feledhetetlen idézet Rejtő Jenőtől

Rejtő Jenő magyar író, kabarészerző, librettista. Látszatra ponyvaregényeket írt, azonban életművét manapság már az irodalmi körök is nagyra értékelik. Olvasottsága a Kádár-korban Jókai Móréval vetekedett.

Íme 10 idézet a nagyszerű írótól.

Piszkos Fred közbelép

“A halottal véletlenül találkozott a hálószobájában, abból az alkalomból, hogy felfigyelt e néhai úr hortyogására, és amint benézett az ágy alá, ott látta a megboldogultat békében nyugodni, harsány álomba merülten.”

“A művelt emberiségnek üzenem: Mindenütt jó, de legjobb a Horchman-pneu és tömlő, ugyanott elsőrangú golyóscsapágy!”

“Az ideám mindenesetre elsőrendű! Világhírű leszek. Az egyetlen mód arra, hogy valaki munka nélkül jólétben élhessen, és ne kritizálják.

“Nem az első eset, hogy a tudomány hosszú és fárasztó vargabetűvel egy távoli évszázadban találta meg azt a kis igazságot, amit a nagyképűség és a kapzsiság meghamisított iránytűje nélkül a szomszédos évtizedből könnyen kivehetett volna, mintha csak a szekrényében tartaná.”

Az ellopott futár

“A szerelem sötét verem. Különösen, ha letakarják és ráülnek.”

“Maga jobban tenné, ha elmenne csomagot hordani, nagy, erős ember, hogy sülne ki a szeme, csak lopja a napot, meg ki tudja, mi mindent.”
“Minden valótlan tény felismerése egy lépéssel közelebb visz a való tényálláshoz.”

“Ez a kölyök itt bajt csinál – vélte az asszony, aki harmadik gyermekéig kígyótestű csoda volt, de aztán már nem tehette többé.”

A szőke ciklon

“A sors olyan, mint egy részeges szabász: mikor belevág a szövetbe, még nem lehet tudni: felöltő lesz-e belőle vagy nadrág.”

“- Feltűnő ismertetőjele nincsen?

– Nagyon erős alkoholillatot lehelt rám.

– Sajnos, ez errefelé egyáltalában nem feltűnő.”

Szólj hozzá!

Komár László – Meg van írva a csillagokban

Meglepő érdekességek a Szomszédok sorozatból