in

Bessenyei Ferenc 13 éve nincs köztünk

Bessenyei Ferenc a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész 2004 óta nincs köztünk.

Született: 1919. február 10.
Elhunyt: 2004. december 27.

Bessenyei Ferenc 1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját, 1942-től a Miskolci Nemzeti Színházban, 1944-től a budapesti Nemzeti Színházban, utána több helyen (Budai Színház, Vígszínház, Hódmezővásárhely, Magyar Színház), majd újra Miskolcon. A Szegedi, majd a Pécsi Nemzeti Színházban játszott egy-egy évadot. 1950-től 1963-ig, 1967-től 1973-ig, majd 1980-tól 2000-ig a Nemzeti Színház művésze. 2000-től a korábbi Nemzeti társulatában maradt, így a Magyar Színház tagja lett.

1963–tól 1967-ig, majd 1973-1980 között a Madách Színházban játszott. 1981 után nyugdíjba vonult, csak szerepekre szerződött, 1997-ig, utána lajosmizsei tanyáján élt, visszavonultan. Élete utolsó napjáig aktív volt, színházba járt, kitüntetést vett át (az utolsót 2004. december 1-jén), tévéinterjút adott (az utolsót 2004. december 7-én, amelyet december 24-én sugárzott a televízió). Otthonában, békésen hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. (forrás: B. Élthes Eszter, az özvegy)

Közel 80 filmben és megszámlálhatatlan tévéjátékban volt főszereplő. Orgánuma, elegáns szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása, humora, intellektuális ereje, kitűnően érvényesült klasszikus hősök megformálásában, színpadon és filmen egyaránt.

Felesége B. Élthes Eszter „Férjem, a komédiás” címmel írt róla könyvet, amely 2004 novemberében jelent meg.

Szólj hozzá!

Koncz Zsuzsa: “A közönség borzasztóan helyes volt”

Gérard Depardieu ma ünnepel – köszöntsük videóval