in

2021. augusztus 20: ingyenes múzeumok listája

 

Új Budapest Galéria

Az Új Budapest Galéria kiemelkedő hazai és nemzetközi művészi teljesítmények, alkotói csoportok, 20. századi és kortárs alkotások bemutatására vállalkozik. A kortárs törekvések és a közelmúlt művészettörténeti hagyományainak arányos együttesét tematikus, kurátori koncepciók mentén szervezett kiállításokkal kívánja képviselni. A kurátori tárlatok többsége a galéria munkatársai és meghívott szakemberek együttműködésében valósul meg. A kiállítótermek legkorszerűbb európai múzeumokban is alkalmazott világítása valamint technikai felszereltsége biztonságot és nagyfokú rugalmasságot biztosít a művészek számára. A különleges tér új művek – esetenként a teret betöltő installációk – születését is inspirálhatja.

” Díjtalan a belépés  – minden hónap utolsó szombatján a 26 év alatti személyek, továbbá a 18 év alatti személyeket kísérő, legfeljebb két közeli hozzátartozó számára, – valamennyi látogató számára a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepein (március 15., augusztus 20., október 23.,)” – közölték

“Budapest, Fővám tér 11-12, 1093
Nyitva: 10:00-18:00

Déri Múzeum – Debrecen

Debrecen központjában, a Déri tér 1. szám alatt található a neobarokk stílusú, európai hírű Déri Múzeum, amely Györgyi Dénes és Münnich Aladár tervei alapján épült, és 1930-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A múzeum különleges tárgyi anyagának alapját az 1902-ben Löfkovics Artúr ékszerész-műgyűjtő kezdeményezésére és adományából megalakult Városi Múzeum anyaga képezte. Nagy jelentőségű volt, hogy 1920-ban Déri Frigyes (1852-1924) bécsi selyemgyáros csodálatos gyűjteményét Debrecen városának ajándékozta. Bátyja példáját követve, 1938-ban Déri György a Kárpát-medence minden népének népművészeti alkotásaiból álló, páratlan gyűjteményét adományozta a múzeumnak. A későbbiek során neves néprajzkutatók, történészek, régészek gyarapították tovább kitartó gyűjtőmunkájukkal ezt a gazdag tárgyegyüttest.

“Augusztus 20. (kedd):10.00-18.00” – közölték

Nyitva:  10-től 18 óráig
A jegykiadás utolsó időpontja: 17.00
A kiállítóterek zárása: 17.30-tól

Iparművészeti Múzeum

“Az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépülete az épület rekonstrukciós munkálatai miatt zárva tart, nem látogatható.
A kiállításoknak és a programoknak az Iparművészeti Múzeum Ráth György-villája ad otthont. A múzeum online gyűjteményi adatbázisában közel 42 000 műtárgy elérhető és böngészhető.

Megértésüket köszönjük!”

A Tűzoltó Múzeum – Katasztrófavédelem Központi Múzeuma

A Tűzoltó Múzeum, avagy a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma a tűzoltás, illetve a tűzoltók eszközeinek és tevékenységének bemutatásával foglalkozó kiállítás Budapest X. kerületében.

Budapest, Martinovics tér 12.
Nyitvatartás: 7:30 – 16:00

Modern Magyar Képtár
(Papnövelde u. 5.)

NEMZETI ÜNNEPEINKEN (március 15., augusztus 20., október 23.) a vonatkozó jogi szabályozásértelmében csak az állandó kiállítások megtekintése ingyenes, az időszaki tárlatokra a kedvezmény nem vonatkozik!

Múzeumi nyitva tartás
10.00 – 18.00

Zsolnay Múzeum
(Pécs, Káptalan u. 2.)

NEMZETI ÜNNEPEINKEN (március 15., augusztus 20., október 23.) a vonatkozó jogi szabályozásértelmében csak az állandó kiállítások megtekintése ingyenes, az időszaki tárlatokra a kedvezmény nem vonatkozik!

Múzeumi nyitva tartás
10.00 – 18.00

Vasarely Múzeum
(Pécs, Káptalan u. 3.)

NEMZETI ÜNNEPEINKEN (március 15., augusztus 20., október 23.) a vonatkozó jogi szabályozásértelmében csak az állandó kiállítások megtekintése ingyenes, az időszaki tárlatokra a kedvezmény nem vonatkozik!

Múzeumi nyitva tartás
10.00 – 18.00

Csontváry Múzeum
(Pécs, Janus Pannonius u. 11.)

NEMZETI ÜNNEPEINKEN (március 15., augusztus 20., október 23.) a vonatkozó jogi szabályozásértelmében csak az állandó kiállítások megtekintése ingyenes, az időszaki tárlatokra a kedvezmény nem vonatkozik!

Múzeumi nyitva tartás
10.00 – 18.00

Mecseki Bányászati Múzeum
(Pécs, Káptalan u. 3.)

NEMZETI ÜNNEPEINKEN (március 15., augusztus 20., október 23.) a vonatkozó jogi szabályozásértelmében csak az állandó kiállítások megtekintése ingyenes, az időszaki tárlatokra a kedvezmény nem vonatkozik!

Múzeumi nyitva tartás
10.00 – 18.00

Terror Háza

1062 Budapest, Andrássy út 60.

Múzeumunk VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL LÁTOGATHATÓ, védőmaszk viselése nem kötelező. Látogatóinkat egyúttal arra kérjük, hogy a múzeum területén továbbra is tartsák be a járvány elleni védekezés elemi szabályait (távolságtartás, kézfertőtlenítés).

További látogatói információt jegyárainkról és kedvezményeinkről az alábbi oldalon talál.

. – közölték a múzeum oldalán.

Nyitva tartás 10–18 óráig

Pénztárzárás 17:30-kor

Munkácsy Mihály Múzeum – Békéscsaba

“Tájékoztatjuk a tisztelt látogatókat, hogy múzeumunk 2021. augusztus 20-án, pénteken 10–18 óráig nyitva tart. Nemzeti ünnepünkön az állandó és az időszaki kiállításaink egyaránt ingyenesen látogathatóak. Mindenkit szeretettel várunk!”

Kovács Margit Kerámiamúzeum, Szentendre
Szentendre, Fő tér 2, 2000

Nyitvatartás10–18 óráig
A pénztár 17:30-ig tart nyitva.

“Kiállításaink a nemzeti ünnepeken (március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án) ingyenesen látogathatók.” – közölték.Kiscelli Múzeum BudapestNyitás: 10:00
Utolsó belépés: 17:30
Shopzárás: 17:45
Ingyenes a belépés valamennyi látogató számára augusztus 20-án

Műcsarnok

Augusztus 20-án nyitva tartanak és minden kiállításuk ingyenesen tekinthető meg!

A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021
Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről
Képekben gondolkodnak | Filmesek fotói
FOTÓIKONOK – Archívumból történelem | Howard Greenberg Gallery, New York
Hét év – 150 kiállítás | 125 éves a Műcsarnok

Budapest, Dózsa György út 37, 1146
Nyitás: 10:00-kor

Szólj hozzá!

A bosszú csapdájában 3. évad 60. rész magyarul videa – nézd online

Tiltott gyümölcs 128. rész indavideo