in ,

Hány éves Monoki Lehel? Íme a válasz!

Monoki Lehel kora – Hány éves Monoki Lehel? Íme a válasz!

Monoki Lehel kora nem ismert számunkra, egy biztos: húszéves műsorvezetői és sportkommentátori tapasztalattal rendelkezik, 17 éves kora óta televíziózik, tehát az Exatlon Hungary 2022 műsorvezetője minimum 37 éves.

Lehel igencsak hamar, tizenhét évesen befejezte futballpályafutását azért, hogy sportkommentátorként a szenvedélye legyen a hivatása.

„Ifjúsági magyar bajnok is voltam a Ferencvárossal, de mindig is jobban érdekelt a sport világa annál, mint hogy csak a pályán szaladgáljak. Már gyerekként kommentáltam a mérkőzéseket, tizennyolc évesen pedig lehetőséget kaptam arra, hogy élőben közvetíthessek elsőosztályú magyar bajnoki meccset. Azóta egyértelműen a hivatásommá vált ez a szakma, mindig azt szoktam mondani, hogy nekem tulajdonképpen még soha életemben nem kellett dolgoznom, hiszen a munkám a hobbim is egyben” – mondta Lehel, aki már gyerekkori álmát is valóra váltotta, hiszen kétszer is a helyszínről kommentálhatta a Bajnokok Ligája döntőjét.

A foci világát azonban most átmenetileg az Exatlonra cserélte.

Az ARENA4 sportcsatornától kölcsönbe leigazolt műsorvezető azt is elárulta, eddig sem volt számára ismeretlen a Bajnokok és Kihívók harca.

Szólj hozzá!

Sohonyai Attila – Csak legyél ott

Hol tart a repülő? íme az élő repülőgép radar – mutatjuk a linket