in

Aradszky László utolsó nagy fellépése a tévében

Aradszky Lászlóra és Szenes Ivánra emlékezve – Aradszky László utolsó fellépése a Duna World műsorán.

Tavaly hetedik alkalommal rendezték meg Szenes Iván tiszteletére az ingyenes emlékkoncertet szeptember 10-én a most már Szenes Iván téren.

Az est folyamán három generáció – Szenes Andor, Szenes Iván és Szenes Andrea – dalai csendültek fel a legendássá vált találkozások terén.

Az öt órás emlékkoncerten fellépett Aradszky László táncdalénekes a unokájával, a hat éves Marcival kápráztatta el a közönséget a Lazítani című nagy sikerű sláger előadásával.

Akkor még senki sem sejtette, hogy a Szenes Iván-díja énekes egyik utolsó fellépését látja a közönség.

Aradszky László 2017 október nyolcadikán elhunyt, azonban emlékét továbbra is őrzi a közmédia.

Január 18-án este nyolc órától a Szenes Iván emlékkoncert a második részét, 25-én pedig a harmadik részét tűzi műsorára a Duna World csatorna.

Aradszky László dalok kvíz 1. – felismered három segítségből?

Szólj hozzá!

Bangó Margit: “elég a mának a gondja”

Bangó Margit is szerepelni fog az új műsorban – nyilatkoztak a szereplők