Van néhány hang a magyar zenében, amelyet elég egyetlen pillanatra meghallani, és máris összeszorul a szívünk. Bódi László, vagy ahogyan mindenki ismerte, Cipő, ilyen volt. Nemcsak énekes és dalszerző, hanem érzékeny történetmesélő is, aki dalokba csomagolta mindazt, amit sokan nem tudtak kimondani.
A Republic frontembereként több évtizeden át írta a magyar könnyűzene meghatározó fejezeteit. Dalai egyszerre voltak egyszerűek és mélyek. Nem harsány üzenetekkel akart hatni, hanem csendes, őszinte sorokkal. A „Szeretni valakit valamiért”, a „Ha itt lennél velem” vagy a „Repül a bálna” generációk közös emlékeivé váltak.
Cipő különleges képessége abban rejlett, hogy a hétköznapi érzéseket is költészetté formálta. A szerelem, a veszteség, a remény és az elmúlás mind visszatérő témái voltak, de sosem váltak üres frázissá. Dalai kapaszkodót adtak nehéz időkben, és ünneppé tették a boldog pillanatokat. Sokan érezték úgy, mintha személyesen hozzájuk szólna.
2013 márciusában távozott közülünk, de a csend, ami utána maradt, valójában tele van zenével. Minden koncert, ahol felcsendülnek a dalai, minden közös éneklés bizonyítja, hogy az igazi művészet nem múlik el. Cipő öröksége nemcsak a slágerekben él tovább, hanem abban az érzésben is, amit a zenéje kivált: az összetartozásban.
Bódi László Cipő nem akart példakép lenni. Egyszerűen csak őszinte volt. És talán éppen ezért vált azzá. Hangja ma is ott szól a rádiókban, a színpadokon és a szívekben. Egy hang, amelyet nem lehet elfelejteni.
