in ,

Budavári Palotakoncert 2015: íme a fellépők névsora

Augusztusban harmadik alkalommal rendezik meg a Budavári Palotakoncertet, amelynek középpontjában az idén 100 éves Kálmán-operett, A Csárdáskirálynő áll.

A Budavári Palotakoncert idén a Csárdáskirálynő-ünnep címet kapta.

“A Kálmán-operett ősbemutatójához kapcsolódó évforduló megünneplése és az I. világháború szörnyűségei között megtartott premierre történő emlékezés a Budavári Palotakoncert feladata is – hogy kitörölhetetlenül maradjon meg az utókor számára: a békés és a háborús időszakokban egyaránt szükségünk van arra, hogy az operett elbűvölő és szórakoztatva elgondolkodtató történetei és melódiái kiemelhessenek bennünket a hétköznapok sokszor keserűen-szomorúan-fájdalmasan megélt csalódásaiból, kudarcaiból, a mindennapok gondjaiból. Ennek a gondolatnak a jegyében kell ünnepelnünk és megemlékeznünk a Budavári Palotában is” – vallják a szervezők, akik a héten tartottak sajtótájékoztatót az idei Palotakoncertről, amelyet augusztus 7-én és 8-án láthat a közönség, az Oroszlános udvarban.

Az idei Budavári Palotakoncerten Fischl Mónika, Frankó Tünde, Boncsér Gergely, Vadász Dániel, Vadász Zsolt, Dancs Annamari, Oszvald Marika, Vágó Zsuzsi, Kerényi Miklós Máté, Peller Károly és két fiatal tehetség, Gömöri András Máté és Laki Péter lépnek színpadra.

A művészeket a Budapesti Operettszínház ötven tagú szimfonikus zenekara kíséri Makláry László és Szabó Mónika dirigálásában, közreműködik a 20 fős balettkar.

Szólj hozzá!

Budapesti Operettszínház: jön a Fame – A hírnév ára

Születésnapján köszöntötték az Oscar-díjas magyar operatőrt