in

December 11-én újra Ridikül – íme a vendégek névsora

A műsor december 11-én 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Nemzetközi hegy nap.

Sterczer Hilda
, hegymászó, Erőss Zsolt özvegye 24 évesen kezdett el túrázni, és 26 évesen, amikor az Alpesi-csúcsot megmászta találkozott Zsolttal. Alapvetően is imád lépcsőzni, kizárt, hogy liftezzen bárhová is. Hilda szerint nehéz azt eldönteni, hogy mi valójában a siker: az, hogy elérjük a csúcsot, vagy az, hogy visszaérjünk!? Kevesen tudják, de a szervezet akklimatizációja miatt apránként jutnak fel a csúcsra a mászók, mert bizonyos időközönként vissza kell menni az alaptáborba, majd újra vissza a hegyre. Alapvetően három mászás kivitelezhető egy év alatt.


Nedeczky Júlia
, pszichológus, zenész, hegymászó 19 éves volt, amikor találkozott Koncz Ákos hegymászóval. A vele folytatott beszélgetés arra buzdította, hogy õ is elinduljon. Ha útnak indulunk nagyon fontos és szinte nélkülözhetetlen eszközök kellenek. Ilyen például a megfelelő ruházat, amiben nem fagyunk meg, olyan speciális kiegészítők, mint a hágóvas, a jégcsákány, a kötél, biztosító eszközök, szemüveg, maszk stb.

Lesták Erzsébet, 2013-ban az év hegymászónőjének választották. 17-18 évesen kezdett el helyi túrára járni. Majd fokozatosan nagyobb és nagyobb hegyeket mászott meg. Egyszerűen belső késztetést érzett, vonzotta õt a magasság. Amikor útnak indul nagyon fontos, hogy kiszámolja, hogy mi az a súlymennyiség, az a határérték, amit nem haladhat meg a hátizsákja. Egy-egy hegymászás során alapvetően 6-8 kilót biztos veszt a testsúlyából.

Szólj hozzá!

Micimackó dala fura verzióban – ez meg mi?

Újabb kiváló sportoló hunyt el