in

Egri János 83 éves lett – videóval köszöntsük

Egri János magyar jégkorongozó, televíziós személyiség ma 83 éves, 1936. november 10-én született.

1955 és 1964 között Vörös Meteor egyesülettel majd 1964-től 1971-ig (1967-1968-as szezon kivételével) a Bp. Építők csapatában az OB I. bajnokságban jégkorongozott. A Vörös Meteorral háromszoros magyar bajnok.

A jégkorong-válogatottban 1961-ben és 1962-ben egy-egy alkalommal szerepelt országok közötti mérkőzésen. 1961-ben villamosmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ugyanattól az évtől a franciaországi Grenoble-ban játszott.

Ekkor kezdett el bedolgozni a Magyar Televízió (MTV) sportszerkesztőségének. A jégkorong-világbajnokságokat, valamint az 1972-es müncheni olimpia ökölvívó-mérkőzéseit ő kommentálta.

1972-től 25 éven át vetélkedő műsorokat vezetett az MTV-nél, köztük a Lehet egy kérdéssel több?, a Játék a betűkkel, a Keresztkérdés, a Kérdezz, felelek, valamint az Elmebajnokság című műsorokat.

Az 1990-es évek közepén visszavonult az aktív médiaszerepléstől, de sportcsatornákon alkalomszerűen kommentál jégkorong-mérkőzéseket.

Szólj hozzá!

Száraz ruha pár óra alatt – párás időben is

Berecki Zoltán – Száz év