in

Elhunyt Bánszky Pál

Életének 86. évében elhunyt Bánszky Pál művészettörténész, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Népművészeti Tagozatának rendes tagja – közölte a testület az MTI-vel hétfőn.

AZ élő képzőművészeti folklór számos díjjal elismert kutatóját június 13-án, szombaton érte a halál – olvasható az MMA közleményében.

Az 1929-ben született Bánszky Pál felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta, ahol 1966-ban magyar-történelem szakos középiskolai tanári, 1968-ban pedig művészettörténész diplomát szerzett.

1958-tól a Népművelési Intézet vizuális művészeti osztályának főmunkatársaként dolgozott, később az intézet főosztályvezetője lett. 1978-tól a kecskeméti Katona József Múzeum tudományos munkatársa, 1983-1990 közt megyei múzeumigazgató, 1991-től pedig a kecskeméti Magyar Naiv Művészeti Múzeum igazgatója, innen vonult nyugalomba 1999-ben.

Bánszky Pál elsősorban a kortárs magyar művészek kiállításainak megrendezése és az élő képzőművészeti hagyományok megismerése terén szerzett érdemeket.

Tapasztalatait, kutatásainak eredményeit kiállításokon mutatta be, majd tanulmányokba, kötetekbe foglalta. Nagy szerepe volt a rábízott és általa felügyelt múzeumok állandó tárlatainak felfrissítésében, átrendezésében is, főként a Magyar Naiv Művészeti Múzeumban, melynek anyaga legközelebb állt kutatási területéhez.

A kutató 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2006-ban Csokonai Vitéz Mihály-díjjal ismerték el, emellett Életfa-díjjal (1999), Magyar Örökség Díjjal (2009), valamint Bocskai István-díjjal (2009)is kitüntették.

Bánszky Pált a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés – áll a közleményben.

Szólj hozzá!

Újabb díjat kapott Halász Judit és Kern András

Kern András 45 éve a Vígszínház tagja