in

Elhunyt Fórián-Szabó Zoltán

Fórián-Szabó Zoltán piarista szerzetes, tanár november 23-án, hosszan tartó betegség után 75. életévében hunyt el.

Fórián-Szabó Zoltán Budapesten született 1941. február 22-én, ősi kecskeméti családban. A háborút a fővárosban élte át, utána a család visszament Kecskemétre a családi házba. Édesapja fogorvos volt. Zoltán fiuk volt az öt testvér közül a legidősebb.

Fórián-Szabó Zoltán tanulmányait a kecskeméti piarista általános iskolában kezdte. Ugyanekkor kezdett ministrálni a nagytemplomban, ahol abban az időben viruló ministránsélet folyt.

Az államosítás után a piarista általános iskolából a Jókai utcai iskola lett. Innen az elemi osztályok elvégzése után „átigazolt” az épület másik oldalán lévő piarista gimnáziumba. Nemcsak az iskolai élet, a tudományokkal való megismerkedés, hanem a kirándulások, kerékpártúrák, a tiszai evezőstúrák is nagy hatással voltak rá. Az érettségi után 1959-ben belépett a piarista rendbe. A Kalazantínum Piarista Hittudományi Főiskola elvégzése mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának kémia–fizika tanári szakán szerzett diplomát 1968-ban. Az előző évben pappá szentelték.

Igyekezett az életre nevelni

Tanári pályáját Kecskeméten kezdte a gimnáziumban és a diákotthonban. A következő tanévre azonban már Budapestre helyezték, ahol harminc évet tanított a gimnáziumban. E tekintélyes idő alatt hat osztálynak volt osztályfőnöke. Messze nemcsak a tárgyi tudást adta át diákjainak, hanem igyekezett az életre nevelni őket, a férfias helytállás értékét természetesé tenni. Fontosnak tartotta, hogy diákjaival ne csak tanítási órákon találkozzon. Kovács Mihály piarista tanártól átvette a vitorlástúrák szervezését, gondosan végezte a vitorlások karbantartását.

Tanári, nevelői munkája mellett rendi feladatokat is kapott. Néhány évig a magyar rendtartomány vezetőségében, hosszú ideig pedig a budapesti rendház főnökeként is dolgozott. Gondoskodott a rendtársak életfeltételeiről, élelmezéséről, javítatta, felújítatta a rendházban lévő berendezéseket.

A rendszerváltás után a rend visszakapta intézményei nagy részét, felmerült az igény, hogy azokat fel kell újítani, sőt újat is kell építeni. Ekkor a tanítást abbahagyva a megalakult Piarista Iskolaépítő és Fenntartó Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatója lett. Szervezte, irányította a szegedi piarista iskola építését, a Duna-parti nagy piarista épület déli részének felújítását, melyben a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola kapott helyet. Az ebben a munkakörben eltöltött hat év után ment nyugdíjba.

2003-ban Kecskemétre helyezték plébánosnak. Eddigi tevékenységéhez képest új terület nyílt meg előtte. A papság eddig is része volt életének, most azonban ez került az első helyre. Lelkivezetőnek lenni egy igényes nagy hívőseregnél, nyugodtan mondhatjuk, különlegesen szép és nehéz feladat. Hitoktatás, szentbeszédek tartása, felkészítés elsőáldozásra, bérmálásra, a szülők bekapcsolása, hogy ne „küldjék”, hanem vezessék gyermekeiket a lelki építkezés útján, személyes odafigyelés a temetést kérőkre, a házasulandókra, a keresztelendőkre és családjukra, mind nagyon fontos, felemelő feladat, hivatásszeretet nélkül jól elvégezhetetlen. Fórián-Szabó Zoltán mindezt példaadóan végezte fokozatosan romló egészségi állapota ellenére.

2015 januárjában testet és lelket építő tanítását, az emberi szabadság tiszteletének és szeretetének példaadását, hitünk és kultúránk megtartásában végzett munkáját Fórián-Szabó Zoltánnak Varga László-emlékérem formájában is megköszönte Kecskemét városa.

Forrás: Piarista.hu

Szólj hozzá!

Elhunyt Valentyin Mogilnij

Ő lesz Friderikusz Sándor vendége november 29-én