in

Elhunyt Kovács Kati – a Nemzeti Színház megrendülten búcsúzik

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége megrendülten búcsúzik Kovács Kati színművésznőtől aki 2016. április 16-án, hatvanöt évesen örökre megpihent.

Kovács Katalin színésznő, színészpedagógus, költő Kolozsváron született. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészi oklevelet 1974-ben.

Ezt követően a Marosvásárhelyi Állami Színház társulatának tagja lett, ahol a későbbiekben olyan jeles alakítások kötődtek nevéhez.

1980-től tanársegéd, majd adjunktus, végül professzor lett a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán, ahol nyugdíjazásáig improvizációt, színészmesterséget tanított. Színháztudományi írásai és Killár Kovács Katalin néven jegyzett költeményei több kötetben jelentek meg.

Kovács Katalin színésznő emléke előtt kegyelettel hajt fejet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége.

Szólj hozzá!

Délutáni hír Kulka János állapotáról

Kertész Imre temetése – részletek a búcsúztatásról