in

Eljött a vezeték nélküli eszközök ideje

Természetesen még nem járunk ott, mint a legtöbb sci-fi filmben, hogy szinte semmilyen eszközre nincs szükségünk, és a gondolatunkkal is vezérelni tudunk egyes gépeket. Már az is egy nagy előrelépés, hogy sok berendezés esetében nem kell kábellel folyamatosan csatlakozni a hálózatra a működéshez.

A vonalkódolvasók következő szintje

A kézi vonalkódolvasó ma már elérhető kábel nélküli változatban is, például a Webmaxx oldalán. A kommunikációt általában Bluetooth vagy rádiós kapcsolaton keresztül oldják meg ezek az eszközök. A vezeték nélküli vonalkódolvasók különböző hatótávval rendelkeznek 10 és 100 méteres tartomány között. 

 

A felhasználás módja szerint vannak irodai és ipari környezetbe szánt termékek is. Vannak típusok, amelyek kijelzővel is rendelkeznek, hogy a képernyőn gyorsan, könnyedén meg tudjuk nézni a leolvasott kódokat. Ahogy a neve is utal rá, a vezeték nélkli eszközök képesek úgy a vonalkódok leolvasására, hogy nincsenek vezetékkel összekötve más eszközzel, mint amilyen a számítógép vagy a kassza. 

 

Nagyobb mozgásszabadságot biztosítanak, mint a hagyományos társaik. Nem kell aggódni amiatt, hogy egy-egy mozdulat során beleakadunk a kábelbe, vagy véletlenül megsérül. A vezeték nélküli vonalkódolvasó nagyobb hatótávolsága miatt a munkafolyamatok is felgyorsulhatnak, hatékonyabbá válhatnak. Nem kell a nehéz tárgyak, áruk emelésével, mozgatásával foglalkozni.

 

Olyan helyekre is ideális választás, ahol nem áll rendelkezésre közvetlenül a közelben egy számítógép, mint amilyen egy nagyobb raktár például, de a vonalkód leolvasását meg kell oldani. A raktározás az egyik legnagyobb terület, ahol vezeték nélküli eszközöket használnak. Egyszerűen nyomon követhetjük a termékeket az érkezéstől az elszállításig. A kiskereskedelemben pedig a kasszánál vehetjük nagy hasznát.

 

Melyik lesz az ideális választás?

Természetesen több minőségi gyártóval is találkozhatunk a piacon. Ilyen például a Zebra, ami a legnépszerűbb és legmegbízhatóbb vezeték nélküli vonalkódolvasókat kínálja. Ideális választás, ha strapabíró, hosszú élettartamú eszközt keresünk. A Datalogic egy olasz gyártó, ami precíz gépeket gyárt. Számos olyan modellt találhatunk a kínálatában, amelyeket a legkülönfélébb körülmények között lehet használni.

 

A Honeywell vezeték nélküli vonalkódolvasói gyorsan és pontosan dolgoznak. Ergonomikus kialakításuknak köszönhetően pedig a használatuk is nagyon kényelmes. A Tezeko kevésbé ismert, de magas minőségű termékeket kínál, amelyekben szintén nem fogunk csalódni. 

 

Nem mindegy melyiket választjuk!

A nagy kínálat elsőre ijesztő lehet, de érdemes megnézni az egyes termékek leírását, paramétereit. A vezeték nélküli vonalkódolvasó kialakítása, teljesítménye nagymértékben meghatározza majd a raktározás vagy a kasszázás hatékonyságát, gyorsaságát.

Szólj hozzá!

Viniseera Szőlőmag őrlemény: antioxidáns bomba a mindennapokra

Mennyit keres egy logisztikai ügyintéző?