in

Emlékszel erre? Világsztárral lépett fel az Apostol

Apostol-koncertek Demis Roussosszal – indul a Népszava cikke 1999-03-19-én.

Hosszú hallgatás után ismét színpadra lép a magyar zenei élét egyik legnagyobb slágergyártó zenekara, az Apostol. A több mint negyed évszázada működő együttes a ma esti Budapest Sportcsarnokbeli fellépést már. most sikerként könyvelheti el, ugyanis a közönség nagy érdeklődése miatt holnap ráadás-koncertet kell adniuk.

Az Apostol zenekar tagjai a hetvenes évek elején verbuválódtak a konzervatórium jazz szakának hallgatóiból és a Zeneakadémia növendékeiből. Eleinte fúvósokkal kiegészült jazz- rockót játszottak a Chicago és a Blood Sweat & Tears mintájára. A szakmai elismertségen kívül azonban nem mondhattak maguknak különösebb sikereket. Egészen 1972-ig, amikor beneveztek a táncdalfesztiválra az Okosabban kéne élni című dalukkal. Ez az igényesen hangszerelt slágerzene hozta meg az átütő sikert a Németh Zoltán vezette csapatnak. Ettől kezdve tudatosan vállalták a slágergyártást, de mindig magas színvonalon.

Demis Roussoshoz, a görög hírességhez hasonlították Meződi Józsefet, az Apostol énekesét. Ezt nem csak a hasonló külső okozta, hanem Meződi hangfekvése és stílusa is. Az Apostol Magyarország legsikerésebb slágerzenekara lett a hetvénés-nyolcvanás években.

Mostani koncertjeiken a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, a Nem tudók élni nélküléd, az Eladó, kiadó most a szívem és a többi örökzöld dallam mellett a múlt felidézésén túl az együttes szeretne többet nyújtani közönségének. Ennek szellemében vonultak néhány hónapja stúdióba, és játszották újra lemezre a legnagyobb slágereiket.

A koncert napjára  a Ne felejts el soha szeretni címmel vadonatúj dalokat tartalmazó, lemezt kívánnák megjelentetni.

A koncerten sztárvendégként fellép Demis Roussos, valamint Heilig Gábor, Makrai Pál, Félkái Miklós és Veszelinov András.

Fejezd be az Apostol slágereinek címét kvíz – nézzük, megy-e a telitalálat!

Nézzük összeáll-e a kép a fejedben. A feladatod az, hogy kiválaszd a lehetőségek közül, azt ami a pontozott helyre illik.

Induljon az Apostol kvíz!

Szólj hozzá!
Az RTL Klubon

A mi kis falunk 3. évad – nézz meg egy jelenetet az első részből

Szerencsére nem lett igaza Meződi Józsefnek