in

Ezt érdemes meghallgatni! A nap előadása Kovács Katitól

A nap előadása rovatunkban, minden nap más és más produkciót ajánlunk Kovács Katitól.

Jöjjön a mai ajánlatunk.

Figyelem! Rovatunk rendszeresen frissül, tehát érdemes visszatérni később is.

Jó zenehallgatást kívánunk Kovács Kati előadásaihoz!

Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője, nevéhez az 1960-as évek óta több ezer sikeres koncert, több millió eladott lemez és számtalan sláger fűződik. Az énekesnő közismert jellegzetes erőteljes hangjáról, hosszan tartó pályafutásáról és sokoldalúságáról.

Énekhangja mezzoszoprán, négy és fél oktávos hangterjedelemmel. Kovács Katinak 106 magyarországi és 25 külföldi önálló lemeze jelent meg, ebből 37 album. 328 gyűjteményes albumon jelentek meg felvételei, valamint több mint 500 dal van a repertoárjában.

Diszkográfiája szerint 473 hazai és külföldi hanghordozó őrzi dalait.

Korábban a napő dalai voltak ezek is

Légy ezentúl mindig boldog,
Míg én élek nincs több gondod,
Én vigyázok rád már ezután.

Úgy szeretném meghálálni,
Vagy legalább megpróbálni,
Mind, mind azt a jót,
mit értem tett az én anyám.

Hallgassuk meg Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni előadását.

Kovács Kati: A régi ház körül

Kovács Kati: Jobb ez így nekem

Ma ez a nap előadása Kovács Katitól

Szólj hozzá!

Ezt érdemes meghallgatni! A nap előadása Zámbó Jimmytől

Ezt érdemes meghallgatni! A nap előadása Koncz Zsuzsától