in

Ezt nem tudtuk Korda Györgyről – elmondja, miért tette

Korda György több mint öt évtizedes pályafutással a háta mögött a magyar tánczene egyik legismertebb előadóművésze, emellett mint televíziós pókerközvetítő is sikeres, amivel nemcsak saját, hanem a játék népszerűségét is növelte.

Tudtad, hogy Korda György eredeti neve Klein György? Hogyan lett Klein Gyuriból Korda György? Miért éppen a Korda nevet vette fel?

“Színművészetire jelentkeztem, ahol a harmadik rostán kiestem, de drága apám figyelmeztetett: ezzel a névvel nem fogok tudni a művészi pályán érvényesülni. Először Károlyi György néven mutatkoztam be, de ez sem tűnt túl szerencsés névválasztásnak, szaga volt a Károlyi vezetéknévnek. Ebből lett később Korda.” – válaszolta az egykori Klein.

Szólj hozzá!

Izgalmas könyv jelent meg a Karthago együttesről – mutatunk egy részletet

Zorán nyár elején közölte a hírt, amit ő maga is előző nap tudott meg