in

Flipper Öcsi testvére: “ha rá gondolok, akkor nem tudom visszafojtani”

Marót Viki lélekben is készül a Flipper Öcsi születésnapi emlékkoncertre. A nyolc éve elhunyt énekes féltestvérének a legnehezebb Öcsi dalaival színpadra állni, hiába tudja kívülről az összes dalt, mégse tudja meghallgatni a régi felvételeket anélkül, hogy ne szakadnának fel a sebek. Ráadásul Viki mindennap azzal szembesül, hogy kisfia Ádi, ugyanolyan huncut, mint Öcsi volt.

Flipper Öcsi május 29-én én lenne ötvennégy éves. Barátai és zenésztársai születésnapján, méltó módon egy születésnapi koncerttel emlékeznek meg róla a MOM Kulturális Központban.

A koncerten olyan kiváló művészek és barátok emlékeznek rá, akik éveken keresztül együtt dolgoztak vele, fellép, Fenyő Miklós, Jáger Gyula, Marót Viki, Novai Gábor, Dobrády Ákos, Szandi, Bogdán Csaba és a házigazda a Step. Felcsendülnek a legnagyobb Hungária, Dolly Roll, Step és Öcsi slágerek az este folyamán.

Marót Viki a Nova Kultúr Zenekar énekesnője, családtagként emlékezik Öcsire a koncerten.

– Lélekben próbálok felkészülni a koncertre, bár mindig azt gondolom, hogy nem fogok sírva fakadni, de ha rá gondolok, akkor nem tudom visszafojtani. Megpróbálom, hogy a legalább a színpadon azt a pár dalt el tudjam énekelni. Öcsi egy bohém figura volt, akihez egyáltalán nem illik a szomorúság, ezért a születésnapján megpróbálok nem szomorkodni, hanem mosolyogva énekelni a dalait – mondta el szomorúan Marót Viki.

Az emlékkoncerten meglepetésként fog hatni, hogy melyik dalt adják elő a művészek. Viki elárulta, hogy testvére mindegyik dalát nagyon szereti, de mióta nincsen közöttük, azóta nem nagyon tudja meghallgatni a felvételeket, mert még mindig annyira felszakítja a sebeket.

Nagyon nehéz

– Nagyon nehéz, ugyanakkor anyukámmal szoktuk egymást vigasztalni, hogy legalább ennyi megmaradt belőle, a hangja itt van, és azok dalok, amiket ő írt, bármelyiket szívesen éneklem. Sajnos nagyon ritka az olyan alkalom, hogy zenésztársakkal összetalálkozunk, de Szandihoz nagyon kötődöm gyerekkoromtól kezdve, a férje a Csabi is elég sok éven át állt ott Öcsi mellett. Emlékszem, mikor az általános iskolából ballagtam, akkor a Szandi sütött nekem egy tortát, arra nagyon büszke voltam – emlékezett vissza az énekesnő, akinek van egy ötéves kisfia. Sajnos Öcsi már nem élhette meg, hogy láthassa unokaöccsét, pedig a csibészség öröklődött a családban.

– Egy-két éves korában már felfedeztem, hogy Ádi ugyanolyan nőcsábász lesz, mint Öcsi volt. A mai napig lenyűgözi őt a női nem, ha a tévében egy színésznőnek kint van a combja, azt mondja, de szép „barna combi”! Sokszor látom a huncutságán, ahogy játszadozik a szavakkal, abszolút felfedezem benne az Öcsit. Jó érzéssel tölt el, de nagyon nehéz úgy megélni a mindennapokat, hogy Öcsi nem láthatja, és nem ismerheti őt!

Szólj hozzá!

Szerencsi Éva 64 lenne – videókkal emlékezünk!

A Thália Színház bejelentette: “búcsúzunk”