A kedvelt művész a Vasárnapi Híreknek adott interjúban beszél arról, miért tűnt el a Madách Színház színpadáról, és hogyan él a Játékszín által adatott lehetőségekkel. Nem mindegyik kollégája kapott ilyen jó ajánlatot.
– A Madách nekem álmaim álma volt. Gyerekkoromban áhítattal lestem a nagy sztárokat a színészbejárónál, autogramért kuncsorogva. Huszonhárom évvel ezelőtt megadatott, hogy én is fellépjek az áhított deszkákra. Aztán az én imádott színházam évekkel ezelőtt elkezdett musicaleket játszani, és én nem rendelkeztem azokkal a képességekkel, amik a musicalhez kellettek. Főképp nem voltam fiatal. Nekem szerencsém volt, mert jött a Játékszín ajánlata, és azóta ott játszom, méghozzá nagyon sokat. De rengeteg prózai színész kollégámnak nem volt ilyen ajánlata. Az emberek azt hiszik, hogy a színész, az hú, de milyen gazdag ember! Nem tudják, de a színészek többségének nincs állandó munkája. A Nemzetit, a Víget meg talán az Operaházat leszámítva nincs olyan, hogy társulati tagság. A színész akkor kap pénzt, ha este játszik. Aki a musicalbe nem fér bele, mert nem fér bele, a prózába meg azért nem, mert nincs, az éhen halhat. Van olyan kollégám, aki hat hónapja nem játszik. És ez nem a színészetét minősíti, hanem hogy itt tartunk. A mai fiatalok már ebbe a rendszerbe születtek bele, számukra ez a helyzet nem kezelhetetlen. Én csak erre a jelenségre akartam felhívni a figyelmet.
