A családon belüli bántalmazás gyakran rejtett módon történik
Mit ne tegyünk a gyerekeinkkel?
Dr. Szántó Szilvia, mentálhigiénés segítő szakember tizenhat éve foglalkozik fiatal felnőttekkel, rengeteg emberi életbe, mindennapokba nyer betekintést. A tanácsadás során rendszeresen visszatérő téma, hogy a fiatal felnőttek a szülői házban vagy akár a párkapcsolatukban is bántalmazást szenvednek el. Gyakran úgy, hogy nincsenek is ennek tudatában. A szakértő könyvet is írt a bántalmazó kapcsolatokról. Az igaz történeten alapuló regénnyel segíteni szeretne azokon az embereken, akik hasonló olyan kapcsolatban élnek, amelyekkel önmagukat is bántják. A könyv címe is kifejező: A nárcisztikussal egy ágyon.
Nehéz beszélni a családon, kapcsolatokon belüli bántalmazásról. Első körben pofonok és tettlegesség jut eszünkbe. Sokkal jellemzőbb azonban az, hogy a bántalmazás rejtett módon történik, és az érintettek sincsenek ezzel tisztában. Lehet amiatt, mert ilyen közegben nőttek fel, vagy ezt szokták meg, és nem ismerik fel a bántalmazás tüneteit.
Miért olyan gyakori a bántalmazás a családokban?
– Az ok abban rejlik, hogy a családok túlnyomó többsége sajnos diszfunkcionálisan működik, azaz jellemzőek a viszályok, a családtagok méltatlanul és erőszakosan viselkednek egymással, nem tartják tiszteletben egymás határait. Gyakran a szőnyeg alá söprik a problémákat, nincsenek tekintettel a másik fél érzéseire, szükségleteire, tabuk és titkok hatják át a család működését. Sok esetben a szerepek és a szabályok merevek, olykor következetlenek, zűrzavarosak. Jellemző a bűntudatkeltés vagy a szégyenérzés kiváltása a családtagokban. Ilyen családokban a szülők jellemzően elváltak, vagy a kapcsolatuk boldogtalan – kezdte a szakember, aki azt is elárulta, hogy az ilyen családból érkező felnőtt gyakran köt ki bántalmazó kapcsolatokban.
– A bántalmazottak egy része ugyanis tudatosítás, önismereti munka hiányában gyakran továbbadja a gyermekeinek a zsigeri reakciókat, mérgező mintákat. Az esetek többségében maguk a szülők sem tudják, hogy igazából nem segítik, hanem gátolják a gyermekük életét a viselkedésükkel.
Honnan ismerhető fel a családon belüli bántalmazás?
Dr. Szántó Szilvia összefoglalta, hogy tapasztalata szerint milyen típusú bántalmazási módok fordulnak elő gyakran a fiatal felnőttek életében. A lista sajnos jóval hosszabb, de az alábbiak felismerése is segít abban, hogy kezeljük, és megállítsuk a fájdalmas mintázat továbbörökítését.
Elhanyagolás. Ebben az esetben a gyermeket, fiatalt azzal bántalmazzák, hogy elhanyagolják: nem kap elég figyelmet, törődést, szeretetet (ölelés, puszi, érintés). Sokan ajándékokkal, kütyükkel igyekeznek ezt kompenzálni, de soha ennyi magányos, szomorú gyerek és fiatal nem volt még, mint a jelenlegi virtuális szabadság és közösségek világában. A valóságos, szeretetteli kapcsolatokat semmi sem pótolja.
Szerepcsere. Ebben az esetben a gyerek társ-, azaz felnőtt szerepbe kerül a szülő mellett. Lehet, hogy elvált az anya és apa, vagy elhidegültek egymástól, így a fókuszba a gyerek kerül. A szülő vele beszéli meg a mindennapos problémáit, vele szervez közös programokat, vele foglalkozik a saját élete rendbetétele helyett. Ez a gyermeknek érzelmileg rendkívül megterhelő. Sokan azt hiszik, hogy gyerekként, fiatal felnőttként feladatuk és felelősségük megoldani, hogy apa/anya ne legyen szomorú, vagy a szülők házassága fennmaradjon, és működjön. De ez nem így van.
Mivel a fiatal szereti az anyját, apját, lelkiismeret-furdalása van, amikor meghúzná a határokat, gondolván: „De anyának csak én vagyok.”, vagy „Ha én nem veszem fel a telefont, akkor apa meg fog sértődni.” Vagy „Anya egyedül nevelt fel, tartozom neki ennyivel.” Vannak fiatalok, akiknek bűntudata van amiatt, hogy nekik párjuk, barátaik, programjaik vannak, a szülőnek meg nincs. De ez nem visz előre.
Akik gyerekként társ-, felnőtt szerepbe kerülnek a szülő mellett, később is túl sok felelősséget vállalnak majd, túlzottan empatikusak, megfelelés-kényszeresek lesznek, háttérbe szoríthatják a saját szükségleteiket, és a szülőről való leválás is problémássá válhat.
– Ha a kliensem azt mondja, hogy az anyukája a legjobb barátnője, az megint nincs rendjén. Az anya-lánya kapcsolat nem barátnői kapcsolat, egy szülő a szülője legyen a gyerekének. Haveri vagy barátnői kapcsolatban az apa, anya nem tud szülőszerepbe kerülni, nem lesz meg a pozíciója ahhoz, hogy gyermekét a kötelességei felé terelje, vagy számon kérje. Ilyenkor a fiatalnak barátnője van, de anyukája nincs. Márpedig szülőre lenne szüksége. Nincs rendben az sem, ha a szülő a magánéletét kiteregeti a gyerekének, akár úgy, hogy panaszkodik a házastársára. A klienseimnek azt szoktam javasolni, hogy kedvesen mondják el a szüleiknek: „Anya/apa, én szeretlek, de a lányod/fiad vagyok. Nem tudok segíteni a magánéleti problémád megoldásában, és emiatt sokszor tehetetlennek és frusztráltnak érzem magam. Kérlek, beszélj erről másokkal, vagy kérj segítséget.” Vagy „Apa/anya, szeretlek, fontos vagy nekem, de kérlek, az anyával/apával kapcsolatos problémáidat vele beszéld meg, mert ez a ti dolgotok, és én nem tudom rá a megoldást.”- sorolja a kommunikációs megoldásokat a mentálhigiénés segítő szakértő.
A nárcisztikussal egy ágyon című könyv a hamis remények keltette illúzióról szól, egy megterhelő kapcsolatról, ahonnan nehézkes és lassú a kiszakadás.
A regény kulcskérdése, hogy a gyermekkori traumákon átesett Jázmin hogyan szabadul ki az elnyomó és méltatlan kapcsolatból, és hogyan ébred rá arra, hogy miért került ilyen helyzetbe.
Az igaz történeten alapuló, szókimondó, tabumentes regény a trilógia első része, már előrendelhető, május 8-án jelenik meg.
További információ: https://drszantoszilvia.hu/#elorendeles
