Húsvéti népszokások gyerekeknek
Barkaszentelés
Jézus Jeruzsálembe vonulásának emlékünnepe a húsvét előtti, ún. virágvasárnap. A 6. századtól kezdve ekkor körmeneteket tartottak, ahol a pálma az időjárási viszontagságok mellett a különféle varázslatoktól is megvédett. Nálunk ezt a szentelt pálmát helyettesíti a barka. Megfigyelhető, hogy bár egyházi eredetű a barkaszentelés, de a népi hagyományokban felhasználták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés és villámlás elhárítására
Sokfelé élt az a hiedelem, hogy szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, mert akkor elszaporodnak a legyek és a bolhák, valamint egyéb rontásokat hozhat a házra. Azonban emellett jósló, rontás elleni szerepet is tulajdonítottak neki: a kert földjébe szúrt barkaág elűzi a férgeket, de éppenséggel a gyomorégés és a torokfájás ellen is kitűnő.
Kiszehajtás, villőzés
Virágvasárnapi jellegzetes szokás szerint egy szalmabábut többnyire menyecskeruhába öltöztettek. A kisze vagy más néven banya a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője, amelyet a lányok énekelve végigvittek a falun, majd pedig vízbe hajították vagy elégették.
A kiszehajtás után sok helyen a villőzés következett. A lányok villőnek nevezett faágakkal járták a házakat, ezeket a faágakat felszalagozták, olykor kifújt tojásokkal díszítették. A kisze kivitele a tél kivitelét, a villő behozatala pedig a tavasz behozatalát jelentette.
A népszokások szerint a férfiak ilyenkor sorra járták/járják a házakat és különböző versek, énekek kíséretében locsolták/locsolják meg a lányokat, asszonyokat. Az ,,öntözésért“ cserébe a lányok pirost tojást adnak a legényeknek. Ez a szín egyrészt a szerelmet, az életet jelképezi, másrészt a legenda úgy tartja, hogy a keresztfán függő Krisztus vére lecsöppenve megszínezte az éppen ott imádkozó nő kosarában található tojásokat.
Locsolkodás
Termékenységvarázsló jellegű népszokás, ősi katartikus rítus keresztényesített formája. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint pedig arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna a zsidók elhallgattatni, ill. a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A locsolkodás mai formája, a gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű városi szokás.
Húsvéthétfőt szokás vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezni. Ezen a napon Szeged vidékén a bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz hurcolták, ahol egész vödör vízzel öntötték le őket, megelőzve nehogy kelésesek legyenek. Az Ipoly mentén szervezetten történt a húsvéti locsolás, öntözködés. A legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, és ott tojásrántottát készítettek és elfogyasztották.
A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Ezután indultak el locsolni. A lányok igyekeztek elbújni, akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték és vödörszám hordták rá a vizet. Azok a fiúk, akiket nem vettek legényszámba először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul 8–10 hímes tojást kaptak. Ezután mentek a rokonok, szomszédok lányaihoz. A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján tojásokkal viszonozták. Hagyomány volt, hogy kedden a lányok locsolták a legényeket.
A köszöntő nem más, mint naptári ünnepek alkalmával énekelt vagy elmondott vers, rigmus illetve prózai jókívánságmondó szövegek. Szórványosan ismertek húsvéti köszöntőszövegek vagy szerencsekívánó mondókák, melyekben jókívánságok, varázsigék bújnak meg.
