in

Január 8-án újra Magyarország, szeretlek! – íme a vendégnévsor

Január 8-án újra Magyarország, szeretlek! – íme a vendégnévsor.

Az Újév első adásában is garantált a jókedv, és a szórakozás, hiszen olyan játékosok erősítik Kraszkó Zita csapatát, mint Marge, akit eddigi 16 éves pályafutása alatt olyan rangos díjakra jelöltek az ‘Év felfedezettje’ kategóriában, mint a FONOGRAM vagy a PETŐFI zenei díj, valamint fesztiválok állandó fellépője és a 2014-es A Dal-című műsorban a középdöntőig menetelt.

A piros csapat tagjai között köszönthetjük Dobos Juditot, a Madách Színház színművésznőjét, illetve Fehér Tibort, akit a Nemzeti Színház előadásaiban, valamint a Csak színház és más semmi című tévéfilmsorozatban láthatunk, mint Kőváry Dánielt.

Velük szemben Harsányi Levente zöld csapatában Lábas Viki, a Margaret Island nevű folk zenekar énekesnője, Borbély Alexandra, a Katona József Színház művésznője, és Kálloy Molnár Péter, színész, költő, műfordító, rendező, énekes szállnak szembe a piros csapattal.

Magyarország, szeretlek! – Duna – Január 8., vasárnap, 19:30

Szólj hozzá!

Tóth Gabi váratlan bejelentése: “Szeretnénk tájékoztatni titeket…”

Barátok közt emlékezetes jelenet – Aliz bejelenti, hogy Milán eltűnt