Életének 73. évében szombaton váratlanul elhunyt a színházi szakma egyik legkiemelkedőbb kritikusa. Koltai Tamás bár vállaltan kemény és szubjektív volt, tudása megkérdőjelezhetetlen, és ez példa értékű a következő generációk előtt.
Színikritikus kollégáit lesújtotta a hír:
„Kedves Tamás, nehéz elhinni, hogy »kiléptél«. Még őrzöm a 2009-es e-mailváltásunkat, amikor levélben reagáltál a Színházi Kritikusok Céhéből való kilépésemre. Akkor lettünk „meghitt” ellenfelekké – korábbi vitánk a sajtóban aligha volt barátságosnak nevezhető. Jól esett hát, hogy azt írtad: »Én azért úgy érzem, hogy továbbra is köztünk vagy és köztünk a helyed«. Most én mondom ezt Tamás…” –emlékezett Szűcs Katalin Ágnes, a Criticai Lapok főszerkesztője.
„Sok kollégám írásait szeretem, sokkal értek egyet, de soha senkinek az írásairól nem gondoltam ennyire sokszor, szinte mindig, hogy pontosan azt mondja, amit én is gondolok. És mindig úgy olvastam őket, hogy titkon reménykedtem, ha sokat elolvasok közülük, pár évtized múlva talán majd én is tudok úgy írni – olyan okosan, gördülékenyen, jó hangnemben, érezhetően támadhatatlanul -, mint ő. Most még nem tudom elhinni, hogy ha el akarom érni ezt a célt, akkor már csak az archívumokat böngészhetem. Soha ne felejtsék el a neved, Koltai Tamás. – fogalmazott Kovács Bálint, az Egyfelvonás blog és a Magyar Narancs újságírója.
„Jött tegnap este a hír Koltai Tamás haláláról, nagyon lesújtott. A pótolhatatlan veszteség kifejezés a nekrológműfaj legnagyobb közhelye, de most úgy érzem, mindkét szó szerint igaz. 1985 telén ismertem meg, amikor Erki Edit bulit tartott a lakásán az újságíró-iskolás osztályunknak és elhívta őt nekünk mintegy díszvendégnek. Már akkor is úgy gondoltam, hogy ő a legjobb. A legtudósabb, a legjobb tollú és a legbátrabb. Azóta annyi csak a változás, hogy máshogy ragozom. A legjobbunk ment most el.” – írta vasárnap naplójában Stuber Andrea kritikus.
Tompa Andrea a Magyar Narancs kritikusa, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke így emlékezik kollégájára: „Tamás, elment veled valami, ami már sose lesz többé. Azok a szenvedélyes, fél évszázadnál is hosszabb kritikusi életpályák, egy életen át kitartó érdeklődés a színház iránt és írás, a ragaszkodás lapokhoz, kritikai rovatokhoz. Egyszóval ilyen kritikusi életmű, mint a tied, félek, nem lesz több. Sokat tanultam tőled, legfőképpen azt, hogy szenvedély és érdeklődés nélkül nem érdemes színházba menni. Legjobban azt szerettem, amikor egy fiatal szerző cikkét olvastuk és azt mondtad: nekem ez a szempont sose jutott volna eszembe. Sejtettem, hogy úgy fogsz távozni, nem tudunk elbúcsúzni. Ez fáj most nagyon. Nyugodj békében, Tamás, Istent nem emlegetem, azt hiszem, nem tetszene.”
Koltai Tamás színikritikus a szakma kiemelkedő alakja volt, és bár véleményével sokszor nem tudtam azonosulni, de kiváló stílusát és lenyűgöző szakmai tudását nem lehet megkérdőjelezni. Hófehér haja, – melyet pályakezdőként mindig iránytűként figyeltem, amint beértem a színházba – hiányozni fog a nézőtérről.
– valasz.hu összeállítás –
