in

Lugosi Béla egy ikon – emlékezzünk rá

Százharmincnégy évvel ezelőtt született Lugosi Béla, minden idők legismertebb magyar származású színésze. Néhány filmet ugyan itthon is forgatott (Például Nászdal (1917), és Leoni Leó (1917)), de a valódi sikereket Amerikában érte el. A Drakula szó hallatán ma is mindenkinek az ő neve jut az eszébe.

Lugosi Béla Blaskó Béla néven, 1882. október 20-án látta meg a napvilágot Lugoson, egy magyar család negyedik gyermekeként. Művésznevét később vette fel a szülőföldje iránti tiszteletből. Igazi vagány fiú volt, már 12 évesen abbahagyta iskolai tanulmányait, hogy alkalmi munkákat vállalhasson.

1912-ben lett a Nemzeti Színház tagja. Az első világháborúban hadnagyként teljesített szolgálatot az osztrák-magyar hadseregben. Az orosz fronton megsebesült, később kitüntették példás bátorságáért. 1919-ben részt vett a Színész-szakszervezet létrehozásában. Politikai állásfoglalása miatt később emigrációba kényszerült. Egy német szerelőhajón vállalt munkát, de ezt valójában csak arra használta, hogy az USA-ba szökhessen. Ott aztán megalapította a Magyar Nemzetiségi Színházat a szintén Amerikában élő magyar színészekkel.

1927-ben felkérték egy színházi szerepre: ő alakította Drakula grófot a Broadwayen. Mivel a szerepet zseniálisan eljátszotta, később a filmben is rá bízták a feladatot, ami végül meghozta számára a világsikert.

Az amerikai állampolgárságot 1931-ben kapta meg.

Egyike azon magyaroknak, akiknek csillaguk van a Hollywoodi Hírességek sétányán. Az 1931-es Frankenstein filmben először neki szánták a zombi szerepét, ő viszont nem fogadta el, ezért végül Boris Karloff játszotta azt el.

A Filmtett.ro néhány évvel ezelőtt interjút közölt Lugosi ügyvédként dolgozó fiával.

– Lugosi Béla egy ikon, ő képviseli a horrorműfaj kezdeteit és Hollywood klasszikus periódusát. Az ő Drakula-megformálása  – sminkje, kosztümje, modora, hangja – lett az összes későbbi Drakula-ábrázolás és -karikatúra etalonja. Úgy gondolom, hogy apám arca és neve mindig Drakula és a horrorfilmek szinonimája marad, a filmtörténet részévé emelve őt. Az én vágyam pedig az, hogy a hagyaték felügyelői ezután is Lugosi Béla leszármazottjai legyenek. Van néhány filmes kellékem, de ami számomra fontosabb: a családi fotók és apám néhány személyes tárgya – mondta akkor a férfi, aki azt is elmesélte, apja mindvégig hű maradt magyarságához. Magyarokkal barátkozott, és ha tehette, magyaros ételeket fogyasztott. A fiúval először magyarul beszélt otthon, de ő később átállt az angolra. Még érti édesapja anyanyelvét, de már nem beszéli.

Szólj hozzá!

Közleményt adtak ki Törőcsik Mari állapotáról

Katona Klári másokért dolgozik