in

Magyarország-Olaszország 2022 élő közvetítés – live stream itt

Magyarország-Olaszország 2022 élő közvetítés – live stream itt!

A magyar és az olasz labdarúgó-válogatottnak egyenlők az esélyei a csoportgyőzelem kivívására a hétfői Nemezetek Ligája-mérkőzés előtt Roberto Mancini szerint.

„Ötven-ötven százalék az esély. Az erőviszonyok alapján ez egy kiegyenlített meccs lesz, amiben simán benne van a döntetlen is. Sose egyszerű Magyarországon játszani” – mondta az olasz szakvezető, aki jó barátja, Marco Rossi miatt kifejezetten örül annak, hogy a tavalyi Európa-bajnokság után a Nemzetek Ligájában is remekel a magyar csapat. A két szakember 1993 és 1995 között együtt játszott a Sampdoria színeiben. „Tiszteljük a teljes magyar válogatottat, olyan együttesről beszélünk, amely három év alatt sokat javult, váratlan eredmények sorát tudja felmutatni. Kiemelkedő csapatjátékban, védekezésben és fizikumban is” – fogalmazott Roberto Mancini.

Az olasz szakvezető arról is beszélt, hogy mivel győzelmi kényszerben vannak, nyilvánvalóan támadólag akarnak fellépni, ugyanakkor nagyon figyelni kell majd a védekezésre is, mert 70 ezer néző előtt a magyarok is nyerni akarnak. Szerinte tanítványainak gyorsabban és agresszívabban kell futballozniuk, mint azt pénteken az Anglia ellen 1-0-ra megnyert mérkőzés első félidejében tették. Fontosnak nevezte még a lehetőségek kihasználását.

„A négyes döntőbe jutás jó visszajelzés lenne, főleg a fiataloknak” – összegzett Mancini, aki azt is közölte, hogy ezt a csatár Ciro Immobile nélkül kell kivívni, ő Olaszországban maradt, mert bár felépült sérüléséből, nem akarták megkockáztatni a szereplését.

A játékosok részéről Jorginho azt emelte ki, hogy alázattal és tisztelettel kell hozzáállni ehhez a meccshez, melyben benne van a lehetőség a csoportgyőzelem kiharcolására.

„Engem nem lepett meg a magyar csapat kiváló szereplése, most már jó ideje kimagaslóan teljesít, elég ha csak az Eb-re gondolunk. Ebben a stadionban pedig különösen megnehezíti az ellenfelek dolgát” – mondta a Chelsea középpályása, aki éppen ezért kifejezetten nehéz összecsapásra számít.

A magyarok hétfőn fejezik be a Nemzetek Ligája csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban az olaszokat fogadják a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végeznek, egyúttal bejutnak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjébe, vereség esetén pedig másodikként zárnak az Európa-bajnok olasz csapat mögött.

MTI 

A meccs 20.45-kor kezdődik és az M4 Sport közvetíti:
MAGYARORSZÁG-Olaszország 2022 live stream
MAGYARORSZÁG-Olaszország 2022 közvetités

Szólj hozzá!

Magyar-Olasz meccs közvetítés online – live stream itt

Hundred Sins – Tisza ft. gyuris, Szalai, Filo dalszöveg – Íme a dalszöveg!