in

Nagyszerű magyar színész: Simon Marcsa

Nagyszerű magyar színész rovatunkban jöjjön Simon Marcsa.

Születési név Simon Mária
Művésznév Simon Marcsa
Született 1882. november 21. Tápiószele
Elhunyt 1954. január 8. (71 évesen) Budapest

Fiatalkorában Simon Mariska néven szerepelt. A polgári iskolát Budapesten végezte, ahol kitűnt mint kiváló szavaló. Ismerősei biztatására beiratkozott Rákosi Szidi színésziskolájába, majd 1899-ben Szabadkán lépett először színpadra, ahol Pesti Ihász Lajos volt az igazgatója.

Itt négy évig működött. A következő állomáshelye Nagyvárad, Somogyi Károly társulatánál, itt is négy évet töltött. Harmadik szerződése Kolozsvárra szólította, ahol tíz esztendeig működött.

Itt került kapcsolatba először a filmmel, s ettől kezdve egész pályája során sokat filmezett. Elsősorban epizódszerepekben foglalkoztatták. 1916–17-ben a Népopera tagja volt.

1917–1927 között és 1936-ban a Magyar, 1919-ben a Margit, 1923-ban a Király, 1924-ben a Blaha Lujza Színházban szerepelt. 1925–1927 között a Belvárosi Színház, 1926–27-ben és 1931–32-ben a Fővárosi Operett társulatának tagja, 1928–29-ben az Új Színházban, 1927–28-ban a Városi Színházban, 1932-ben a Művész Színházban, 1933–1939 között a Vígszínházban játszott. 1933-ban a Kamara, 1934-ben a Pesti, 1935-ben a Royal Színházban szerepelt. 1925-ben és 1930-ban a Budai Színkörben, 1932-ben a Royal Orfeumban is fellépett. 1936–37-ben a Pódium Kabaré tagja volt.

1940-ben a Belvárosi, 1940–41-ben a Madách, 1941–42-ben a Fővárosi Operett-, 1944-ben az Andrássy Színház juttatta szerepekhez. Főleg epizódszerepekben tűnt fel. 1945-ben az Új Színházban, 1946-ban a Márkus Parkszínpadon, 1947-ben a Művész, 1948–1950 között a Belvárosi, 1949–1952 között a Madách Színházban, 1951-ben a Kamara Varietében lépett színpadra. Elsősorban prózai és zenés művek jellem- és epizódszerepeit formálta meg.

Simon Marcsa filmjeinek listájáért KLIKK.

Szólj hozzá!

Remek magyar film: Ludas Matyi

Nagy Feró gyászol: “a világhálón értesültem a tragédiáról”