Jöjjön Reményik Sándor: Szív verse.
Szív – emberszív.
Csak olyan, mint a másé.
De mégis másnál rokontalanabb.
A végzet jegyese,
s az elhagyottságé.
Szív – magyar szív.
Szív-alakú sziget.
Körülnyaldossa bánat-óceán.
Körültombolja sötét gyűlölet.
Szív – figyeld a rendhagyó verését:
néha szinte eláll.
Aztán jön egy óriási dobbanás
a csillagokig fel,
azért sem a halál!
Szív – árva szív,
hogy fogták két marokra
ezt a szívet vaskesztyűs századok!
Hogy szorították irgalmatlanul!
És íme: mégis, azért is dobog.
Nézd meg ezt a szívet,
immáron teste sincs.
Csak csupa szív, kitépett szív,
de éppen így lett mérhetetlen kincs!
Ha bűne volt:
a testével elmúlt, megsemmisült.
A pusztában önmagára talált
a szegény szív,
s minden vadrózsája megnemesült.
Vedd ma körül áradó szerelemmel
ezt a szent, szív-alakú szigetet!
Magyar szív az,
sokat szenvedett szív :
az én szívem, a te szíved.
The post Reményik Sándor: Szív appeared first on Meglepetesvers.hu.
