in

Rendőrségi hír, amit megkönnyeztünk – ez nagyon kedves gesztus

Rendőrré fogadták a kis Ádámot – kezdte a police.hu.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság motoros rendőrei leptek meg egy beteg hódmezővásárhelyi kisfiút. A kétéves Ádámot “kisrendőrré” is fogadták.

A hónapok óta kórházban levő kisgyermeket 2016. november 30-án lepték meg az egyenruhások. A szülők elmondása szerint Ádám nagyon kedveli a motorokat, kedvencei a rendőrmotorok, így egyik vágya teljesült, amikor egy szolgálati járműre felülhetett.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dr. Lukács János r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos segítségével, két motoros rendőr, Farkas Attila c. r. főtörzsőrmester és Fazekas Csaba c. r. főtörzsőrmester szerda délután érkezett Ádámhoz. A kisfiú kipróbálhatta a szirénákat és a megkülönböztető jelzést is.

Először óvatos volt a motoron, de a mosolygós rendőröknek köszönhetően a betegsége ellenére is, rövid időn belül oldódott a kicsi hangulata.

Az egyenruhások a találkozó végén a Bűnmegelőzési Osztály által összeállított ajándékcsomaggal kedveskedtek, amiben kis rendőrautó, bögre és plüssmaci is volt. Ezen kívül tiszteletbeli “kisrendőrré” fogadták a vásárhelyi fiút.

Szólj hozzá!

A férfi meglepte a rendőröket, de aztán kiderült a turpisság

A rendőrség tegnap közölte – a lakosság segítségét kérik