in

Singh Viki: “A Sztárban Sztár minden adását jutalomjátékként éltem meg”

Singh Viki bomba alakú lett a strandszezonra

Az énekesnő sokat fogyott korábbi önbizalomhiánya miatt

Bámulatos átváltozáson ment keresztül alig három hónap alatt az indiai származású énekesnő. Elege lett a tükörből visszaköszönő plusz kilóktól, és elhatározta, tavaszra lecseréli ruhatárát. Eddig tíz kilótól szabadult meg, célját önsanyargatás nélkül érte el.

Viki meglepő módon az édesapjától kapott segítséget, aki megelégelte, hogy lánya állandó szélmalomharcot vív a kilókkal, így szülőhazájából, Indiából hozta neki azt a tradicionális gyógynövény keveréket, ami nemcsak az étvágyat veszi el, de a felesleges zsírok kiürítéséről is gondoskodik, méregtelenít és a fogyókúrák mellékhatásait is közömbösíti.

A különleges hangú énekesnő sosem küzdött drasztikus túlsúllyal, szakmai érvényesülésében és magánéletében mégis újra és újra gondja volt az alakjával. Éveket kellett várnia, hogy a szerelem rátaláljon, démonjaival azonban nem tudott leszámolni egyik napról a másikra.

– Egy véletlen baráti beszélgetésen derült ki, hogy a párom számára az álomnő valójában vékony. Sosem tett egyetlen negatív megjegyzést sem az alakomra, de melyik nőt ne motiválná, pláne a kapcsolata elején, hogy a szerelme őt lássa a legszebbnek. Egy idő után gátlásossá váltam a legintimebb helyzetekben Tomi előtt, alig mertem levetkőzni előtte, sokszor féltem, hogy zárkózottságom a végén szakításhoz vezet. A fogyásom segített, hogy ma már magabiztos vagyok Tomi előtt is, és ezáltal még lángolóbb tüzet látok az ő szemében is – avat be vívódásának történetébe Viki.

Önbizalomhiány a színpadon

– A Sztárban Sztár minden adását jutalomjátékként éltem meg, egy dolog azonban végig feszélyezett. Dögös, vad nőt kellett a legtöbbször alakítanom, ami akkor nem jött belőlem ösztönösen. Nem tudtam a feladatokba maximálisan belehelyezni magamat, mert a testemmel nem voltam kibékülve, folyamatosan az járt a fejemben, hogy miként nézek ki a képernyőn, vagy milyen negatív visszajelzéseket kapok. Úgy érzem, a hangi adottságaim megvoltak hozzá, hogy akár a döntőig jussak, de folyamatosan azt éreztem, egy láthatatlan kar visszahúz a teljesítésben, ez pedig a súlyom és az önbizalmam hiánya volt.

Lemondások nélkül

Viki drasztikus változása mögött természetes módszer áll. A tradicionális indiai hatóanyag-kombinációnak mellékhatásai nincsenek, csakis Magyarországon is engedélyezett hatóanyagokat tartalmaz.

– A változásnak csak előnyét tapasztalom. Korábban, a fogyókúrák eredménye az lett, hogy töredezett a hajam, a bőröm pedig fakó lett, most ennek ellenkezőjét érzem. Energikus vagyok, a fellépéseim végén is ugyanazt az erőt érzem, mint amikor felmegyek a színpadra. Végül is ez nem meglepő, hiszen a testem nem kívánatos közel 20 százalékát már nem kell magamon viselnem. Mindig is hittem a természetes megoldásokban, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hatékonyan irányítható az agy és a test, gyakorlatilag komolyabb lemondások nélkül, indiai gyógynövényekkel. A végállomás 55 kiló, ettől már csak egy karnyújtásnyira vagyok, a Carallumma és a Shilajit hatóanyagainak segítségével – meséli a mára már kiegyensúlyozott énekesnő, aki sosem hitte volna, hogy édesapja hazájából kap megoldást a legtöbb nőt bizony lelkileg is megviselő problémára.

Szólj hozzá!

Barátok közt kvíz – a telitalálat csak a legnagyobb rajongóknak megy

Meghalt Paudits Béla