in

Sok boldogságot: Bács Ferenc 79 éves lett

Bács Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész 1936. június 19.-én született. Ma 79 éves – boldog születésnapot kívánunk.

Bács Ferenc pályájáról szólva felidézte, hogy Kolozsváron még gyermekként nagyon sokat járt színházba, operába, és a gimnáziumban rendszeres résztvevője volt a magyartanáruk által szervezett önképző körnek. Ez az érdeklődés meghatározó volt abban, hogy a színészi pályát választotta – tette hozzá. Kiemelte: nagy megtiszteltetés volt számára, amikor a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet elvégzése után a marosvásárhelyi színházhoz hívták és a főiskolán tanársegédnek is kinevezték. “A Marosvásárhelyi Magyar Színház igazgatójának, Tompa Miklósnak sok csodálatos szerepet köszönhetek” – idézte fel.

Magyarországon a miskolci színháznál kezdte pályafutását. Egy év múlva az újonnan épült győri színházhoz szerződött, majd Várkonyi Zoltán hívására egy évvel később Budapestre, a Vígszínházhoz került. Emellett egyre több filmszerepre, majd tévé- és rádiószereplésre kapott meghívást. “Nagyon sokat dolgoztam, ami nagy örömet jelentett számomra, ahogyan a közönség szeretete is” – fogalmazott a színész.

Bács Ferenc hangsúlyozta, hogy minden feladat örömmel töltötte el, akár pár mondatos volt, akár főszerep. “Nagyon sok kitűnő rendezővel és kollégával dolgozhattam együtt” – mondta, hozzátéve: fordulópontot mindig az újabb és újabb szerepek jelentettek számára. “Ennél nagyobb öröme egy színésznek nem lehet” – tette hozzá. A művész legnagyobb alakításai között van a Károlyi Mihályról és feleségéről, Andrássy Katinkáról szóló A vörös grófnő (1984) és a Márai Sándor életét bemutató Az emigráns (2007) című film férfi főszerepe. “Én mindig a jellemet néztem, és azt próbáltam utolérni. Ez a színész feladata” – fogalmazott.

Bács Ferenc Színek és évek című önálló estjével évekig járta az országot. Jelenleg újabb, Színek az életemből című estjével vannak meghívásai. Több hangoskönyvet is készített. Előadásában készült hangfelvétel Lukács evangéliumából, amely 1989-ben az év lemeze lett. Szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták, kölcsönözte hangját Tigrisnek a Micimackóból, ő volt A Klinika című tv-sorozatban Brinkmann professzor, valamint A Gyűrűk Ura-filmekben Gandalf magyar hangja. Bács Ferenc úgy fogalmazott: a színészi szakma minden területét nagyon szereti, és nem tesz különbséget, mert mindegyik esetben egy-egy szerep eljátszásáról van szó.

A művész rendezőként is dolgozott, többek között a tatabányai Jászai Mari Színházban Richard Nash Esőcsináló című darabját állította színpadra, továbbá évekig tanított beszédművészetet a színművészeti főiskolán. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy az ember továbbadhatja tapasztalatait, és együtt gondolkodhat a tanítványokkal. “Ez a szó legnemesebb értelmében vett társas játék, akárcsak a színjátszás” – hangsúlyozta.

Szólj hozzá!

Elhunyt Eisemann László

Versényi László 84 éves lett – hangját mindenki ismeri