in

Sokak szerint ez a legszebb Első Emelet dal

Mi most sorba vesszük legszebbnek tartott Első Emelet slágereket. Jöjjenek a csodás dalok.

“Álmomban jött egy úr valamikor, nagy szakálla volt,
Nem szólt semmit, a hátamra pedig, szárnyakat csatolt,
Rögtön tudtam hogy eljött az idő, itt az alkalom,
Csak azt nem árulta el senki nekem, hogy mi a feladatom,” – indul a megható dal, majd így folytatódik:

Hát angyal lettem én aki megteszi, amit lehet,
De főállásban így is a kedvesed…”

Álmomban egy angyal voltam

Álmomban egy angyal voltam, s minden áldott hajnalon
Az égre írtam nagy betűkkel: SZERETLEK NAGYON!
Csak álmodtam hogy angyal voltam, csalóka álom nem vitás,
De éjjel-nappal, földön-égen, igaz ez a vallomás…

Álmomban egy angyal voltam, s minden áldott hajnalon, az égre írtam nagy betűkkel SZERETLEK NAGYON! – fejeződik be Első Emelet slágere.

Most pedig hallgassuk meg – jöjjön az Angyali vallomás.

Szólj hozzá!

Szécsi Pál: Hagyjuk, szívem

Edda Művek – Elhagyom a várost