in

Sokkoló! A rendőrség 16:14-kor közölte

Vádemelést javasolnak a Bács-Kiskun megyei rendőrök a 72 éves kunszentmiklósi gyanúsítottal szemben.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Imre 72 éves kunszentmiklósi lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016. április 4-én 19 óra körül Kunszentmiklós, Kunbábony tanya területén a sértett háza előtt baltával fejbe vágta ismerősét.

A bűncselekményt észlelte egy járókelő, aki a sértett segítségére sietett. Ekkor T. Imre ismeretlen helyre távozott, így ellene a rendőrök országos elfogatóparancsot adtak ki.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai 2016. június 10-én 14 óra 30 perckor Kunpeszéren elfogták T. Imrét, majd – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozási bíró 2016. június 13-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

A sértett az orvosi szakvélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

A rendőrök a napokban befejezték a nyomozást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldik meg.

Szólj hozzá!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat délután közölte – a november 21-ei hírek

Bejelentették! Itt folytatja a Class FM két népszerű műsorvezetője