in

Story Ötcsillag díjátadó gála 2018 – mutatjuk a díjazottakat

Ma este a magyar sztárvilág újra estélyibe bújt: 2018. február 10-én rendezték a Story Ötcsillag és Díjátadó Gálát. A báli szezon egyik legpatinásabb eseményén 19. alkalommal adták át a Story Ötcsillag és Érték-díjakat a fővárosi Corinthia Grand Hotel dísztermében.

Az Ötcsillag-díjat a Story magazin olvasók öt kategóriában ítélték oda kedvenceiknek, az öt Érték-díj sorsáról pedig a napokban tartott ülést a három „elsőbálozóval” újjáalakult kuratórium. Ezek mellett egy életműdíj lelt még gazdára az est folyamán, így összesen 11 díjazottat ünnepel a többszáz fős vendégsereg.

A kuratóriumba Pataki Ági filmproducer és Rózsa György televíziós személyiség mellé ezúttal Udvaros Dorottya, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő; Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok kajakos; valamint Balázs Fecó, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész csatlakozott.

Kovács Katalin megtisztelve fogadta a kuratóriumi felkérést. „Sportolóként én is büszke voltam minden kitüntetésemre, így különleges érzés számomra, hogy én javasolhatok valakit egy ilyen nemes díjra” – mesélte az olimpiai bajnok, aki elmondása szerint kifejezetten élvezte a döntéshozatalt. „Amikor felkértek a részvételre, rögtön beugrott egy név, de ahogy közeledett a találkozónk napja, egyre több jelölt kavargott a fejemben, végül olyan valakit jelöltem, akiben azonnal egyetértettünk.”

Udvaros Dorottya szintén új tagként csatlakozott a kuratóriumhoz. „Nagy örömmel töltött el, hogy pályatársakat javasolhatok erre a díjra. A jelöltem pedig sok mindenben kimagasló volt 2017-ben, és ebben szerencsére a kuratórium is egyetértett velem.” A művésznő annyira lelkesen készült az ülésre, hogy mind az öt Érték-díj kategóriára saját javaslattal érkezett.

Liptai Claudia az idei Story Gála háziasszonya

A gála házigazdái Liptai Claudia és a Story magazin főszerkesztője, Kolossváry Balázs voltak.

” Nagy megtiszteltetés, hogy a pályafutásom során először lehetek társműsorvezető, ezért nagyon készülök. Minden díjazotthoz kapcsolódóan szeretnék valami személyes történetet, üzenetet hozzátenni a kötelező mondandómhoz. Február 10-én az egész napom a gála jegyében telik majd, délelőttől ott leszek a próbákon. Aztán jön a szépségcsapatom, akik a színpadra varázsolják az est csinos háziasszonyát. Biztos, hogy nagyon fogok izgulni, mint a mai napig minden fellépésem előtt.” – nyilatkozta Liptai Claudia.

Kolossváry elmondta: “A gálát megelőző hetekben intenzív méregtelenítő-kúrába kezdtem; zöldségeket, gyümölcsöket, facsart gyümölcsleveket fogyasztok. A szokásos hétvégi napirendemtől annyiban térek majd el, hogy a helyszínbejárás és a próbák miatt már délelőtt ott leszek a Corinthia Hotel Budapestben, hogy A-Z-ig átvegyük az ünnepi műsort, illetve a protokolláris részeket.”

Díjazták az RTL Klub műsorát és képernyőseit

A közönség szavazatai alapján az Év színésze Csuja Imre lett. A Mi kis falunk polgármesterét alakító népszerű színművész – színházi elfoglaltsága miatt – nem tudott személyesen jelen lenni, egy videoüzenetben köszönte meg az elismerést. A Mi kis falunk második évada egy héttel ezelőtt nézettségi rekorddal indított: az epizód a 18-49-es korcsoport és a teljes lakosság körében is az idei év eddigi legnézettebb műsora lett.

A publikum a Story kedvence kategóriában a Konyhafőnök VIP műsorát ítélte a legjobbnak. A díjat Varga Rita, a népszerű gasztro-reality kreatív producere és Bagi Márta producer vette át. Az RTL Klub közönségkedvenc műsora – ezúttal civil versenyzőkkel – 2018-ban is képernyőn lesz.

A kuratórium döntése alapján az Érték-díjat televíziós személyiség kategóriában idén Boros Krisztina, a Házon Kívül szerkesztő-műsorvezetője kapta.

Legenda lett a Neoton

A díjosztás végén először a Legenda-díjat is átadták az elmúlt ötven évben a hazai és nemzetközi porondon is fantasztikus sikereket elért Neoton Famíliának.

Az együttes tagjainak tiszteletére egy különleges meglepetésprodukcióval készültek a szervezők: Zséda és Király Viktor a banda legnagyobb slágereit új zenei köntösbe öltöztetve egy különleges, csak erre az alkalomra készült produkciót adott elő.

Story gála 2018 – képek az eseményről

A díjazottakkal névsora

Televíziós személyiség Érték díj: Boros Krisztina (Házon kívül)
Zenész kategória Érték díj: Hrutka Róbert
Film kategória Érték díj: Borbély Alexandra
Színművész Érték díj: Tompos Kátya
Sport kategória Érték díj: Baji Balázs

Az év legnépszerűbb műsorvezetője Közönségdíj: Ördög Nóra
Év színésze Közönségdíj: Csuja Imre

Story kedvence: A Konyhafőnök VIP
Az év televíziós produkciója Közönségdíj: A Nagy Duett
Story Legenda: Neoton Família
Életműdíj: Lerch István

Szólj hozzá!

Gyászhírt közölt a Madách Színház

Story gála 2018 – képek az eseményről