in

Szabó Gyula: “Saját örömömre próbáltam végezni hivatásomat”

Alább Szabó Gyula 2000-ben adott nyilatkozatát közöljük.

Örömöt, szeretetet sugározni a színpadról, és szórakoztatni, ez a feladatunk – mondta az MTI-nek Szabó Gyula színművész abból az alkalomból, hogy szerdán a Parlamentben Kossuth-díjat vett át.

A 70. életévébe lépett Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész hangsúlyozta: elvem az, hogy egy katona nem azért megy a háborúba, mert kitüntetésre vágyik, hanem hogy védje a hazát.

– A művészkedést soha nem éreztem nehéznek. Saját örömömre próbáltam végezni hivatásomat, küldetésemet úgy, hogy azzal másoknak is örömöt szerezzek – mondta.

Szabó Gyula örömteli feladatnak nevezte, hogy a Valahol Európában című musicalben a főszerepet, Somlay Artúr egykori prózai filmszerepét énekelheti jelenleg a székesfehérvári színházban.

A színművész játszik továbbá a teátrum Fekete király című előadásában.

Jellegzetes orgánuma rendszeresen hallható a Columbo című televíziós sorozatban, de szinkronhangként megszólal Szabó István “A napfény íze” című új filmjében és más, külföldi produkciókban is.

A művész a legnagyobb fájdalmaként azt említette, hogy sem szülei, sem testvérei nem érhették meg a Kossuth-díj átadását.

Szabó Gyula pályája során játszotta többek között Molnár Ferenc, Shakespeare, Brecht, Bulgakov, Fejes Endre, Katona József és Stendhal műveit.

A tévénézők megismerhették A tizedes meg a többiek, A tenkes kapitánya, és a Princ, a katona című filmekből, a Robog az úthenger Józsijaként, de hangja sokaknak felidézi a dr. Bubó, a Frakk és a Pumukli című rajzfilmeket is.

Szólj hozzá!

Elhunyt Fülöp Attila

Amerikai anzix film – a szereplők névsora