in

Szécsi Pál túl komoly volt a Gedeon bácsihoz?

Pályatársai szerint Szécsi Pál minden idők egyik legnagyobb tehetsége volt. A Youtube-on is megtalálható nyilatkozataik szerint a Gedeon bácsi-című slágerét csupán szórakozásból adta elő.

Soltész Rezső szerint érezni, látni, hallani kellett, ahogy Szécsi Pál kiment a színpadra.

– Ő egyszerűen a nőknek énekelt a bársonyos hangjával, amely úgy talált utat magának, mint egy jégtörő hajó. A dalai tele voltak érzelmekkel, ezért is szerették azokat annyira az emberek.

Gergely Róbert maga sem tudja, hogy szerencséjére vagy szerencsétlenségére sokakat emlékeztetett a néhai énekesre.

– A pályám elején rólam azt mondták, hogy Szécsi Pálra hasonlítok. Éppen ezért akkoriban soha nem választottam olyan dalokat, melyeket ő énekelt. Később örömmel megtettem.

Szécsi Pál megoldotta a feladatot

Karda Bea már a táncdalfesztiválon kiszúrta Szécsit. Meg is beszélte a kollégákkal a színfalak mögött, hogy az új énekes már egy egész országot megfogott. A “Csak egy tánc volt”-című slágert énekelte, ami aztán villámgyorsan népszerűvé vált.

Az énekesnő mindig is nagyra tartotta Szécsit, és igencsak elcsodálkozott, amikor a nők bálványa elénekelte a Gedeon bácsit, ugyanis sokkal komolyabb énekesnek tartotta annál, hogy egy ilyen bohókás dallal szórakoztassa a közönségét. Ennek ellenére úgy gondolta, hogy Pál igenis jól megoldotta a feladatot.

-Nem értem a mai napig, hogy miért nem volt valaki vagy valami, amiért érdemes lett volna tovább élnie.

Szólj hozzá!

Komár László: Hogy mondjam el

Remek duett – Zorán és Bódy Magdi: Én már próbáltam