in

Te elégedett vagy a fürdőszobáddal?

Erre persze a lehető legritkább esetben érkezik egyértelműen pozitív válasz, hiszen mindig használat közben derül ki, hogy valamit lehetett volna máshogy csinálni, vagy jobb lett volna a másik típusú szanitert választani. A lehetőségek tárháza szinte végtelen.

Ha azonban azt veszed alapul, hogy alig száz évvel ezelőtt kezdett egyáltalán egyértelművé válni az, hogy a házakban, lakásokban külön a tisztálkodásnak szentelt helyiség van, akkor máris átértékelődik a saját fürdőszobád!

A fürdőszoba tarol!

Ha végignézed, hogy a világtörténelem során mekkora változáson ment keresztül a fürdőszoba maga, akkor már semmin sem fogsz meglepődni. Míg sokak számára ma is meglepő a kádajtó, az UDOOR fürdőkádajtó kádajtóival kapcsolatos kérdések elolvasása után nem marad benned kétely, hogy ez egy roppant hasznos és egyáltalán nem furcsa találmány.

Ha pedig még további bizonyosságra vágysz, akkor szemezgess az igazán különleges, már-már mondhatni fura fürdőszobák közül! A világhálón számtalan ilyen jellegű gyűjtemény létezik, a Beatles-féle Sárga Tengeralattjáró ihlette fürdőszoba, vagy az arizonai börtönöket idéző helyiség mellett szinte eltörpül a teljes piros fürdő vagy a Dolce & Gabbana mosdókagyló.

Ezekhez a fenti példákhoz képest egy kádajtó teljesen snassz megoldásnak tűnik.

Az esztétikum mellett ne feledkezzünk meg a praktikumról sem!

Ugyanakkor érdemes azt hangsúlyozni, hogy egy fürdőszoba soha nem csupán az esztétikumról, a stílusról, a színekről kell, hogy szóljon. Mint ismeretes, az otthoni balesetek java része ebben a helyiségben történik, így fokozottan ügyelni kell arra, hogy a kialakításakor és a brendezésekor odafigyeljünk arra is, hogy a lehető legbiztonságosabb megoldásokat alkalmazzuk.

Ez többek között a fürdőkádajtó beépítését is jelenti, amellyel elkerülhető az, hogy a mozgásukban bizonytalan időseknek és gyerekeknek vagy a sérülésből lábadozóknak akrobatikus mozdulatokat kelljen tenniük, további sérüléseket kockáztatva.

Persze a kádajtón túl nem árt egy biztonságos, csúszásmentes szőnyeg, egy-két kapaszkodó és a kád csúszásmentesítése sem. Ez utóbbiban az UDOOR fürdőkádajtó csapata szintén a segítségedre lehet. Ezekhez még csak új kádra sem lesz szükséged, hiszen a legtöbb kádba minden további nélkül beépíthető a kádajtó!

Te mit változtatnál?

Most biztosan a te gondolataid is akörül járnak, hogy miként lehetne felturbózni a saját fürdőszobádat. Ha igazán gyors és költséghatékony megoldást keresel, akkor az egy nap alatt beépíthető kádajtó ideális lépés lehet. Ezenkívül természetesen kipakolhatod a felesleges holmikat és bútorokat is, mert azok is csak további balesetveszélyt jelentenek. 

Ha ezekkel megvagy, szinte teljesen megújult és legfőképpen biztonságos fürdőszobában élheted meg a kádfürdőzés örömét!

Szólj hozzá!

Te meddig mennél el a lovadért?

Ezt az 5 tényezőt vegye figyelembe, ha szállodai bútorokat választ!