Bessenyei Ferenc temetése 2005. január 12-én volt. Alább Törőcsik Mari megható búcsúztatóját közöljük.
“Drága Bessenyei Ferenc, vagy ahogy évtizedeken át hívtam, drága Ferencem! Karácsony előtt pár nappal Kállai Ferikével a Nap-kelte stúdiójában voltunk. Maga jött be utoljára. Mint mindig, akkor is elámultam, hogy milyen hihetetlen erővel uralta a teret, ahová belép. Amikor egy-két mogorva mondata után felnevetett, elmosolyodott a stúdió; még az operatőrök is a kamerák mögött. Jó volt kicsit emlékezni a múltra, és azokra, akik már elmentek tőlünk. Jó volt érezni, hogy vagyunk, hogy élünk. Pár nap múlva jött az este. Ültem odahaza a televízió előtt, és a Híradóban bemondták, hogy meghalt Bessenyei Ferenc. Nagyon nehéz fölfogni egy ilyen egyszerű tőmondatot. Hirtelen az jutott az eszembe, jó lenne újra találkozni.”
Isten áldja, Ferencem!
“Maga gorombán szidna engem, vitatkozna velem; én mondanám, hogy „Őrült maga, Ferencem, nem hiszek magának, nincs igaza…” Aztán átölelnénk egymást, és nevetünk. Igen. Aztán önző módon arra is gondoltam, magával elment az én életem egy része is. A mi életünk, a színész élete tünékeny. Játszunk, eltűnünk. De maga – és ez meggyőződésem – beleégett, belekövült a Nemzeti Színház múltjába, mint a legnagyobbak. Most búcsúzóul szeretnék fejet hajtani a koporsója előtt. Örülök, hogy előttem már a miniszter úr kimondta: most valóban a NEMZET SZÍNÉSZÉT temetjük. Isten áldja, Ferencem!”
