in

Zorán slágerek, érdekességek egy helyen

Íme egy újabb összeállításunk: Zorán slágerek, érdekességek egy helyen.

Sztevanovity Zorán Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas szerb származású magyar előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző.

Zorán infok

Zorán a hatvanas évek óta jelen van a zenészpályán, ami önmagában is nagy teljesítmény. Stílusok jöttek-mentek, az ő sikere azonban máig töretlen. Több mint húsz nagylemeze közül számos arany, illetve platina lett. Zorán tud váltani, újat hozni, az idő múlásával nem elvesztette, hanem megtalálta hangját; nemcsak a negyven felettiek, hanem a fiatalok körében is rendkívül népszerű.

1982-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1994-ben Arany Európa-díjjal jutalmazták, és ugyanebben az évben megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. 2006-ban a magyar könnyűzenei életben több mint négy évtizeden át végzett művészi munkásságáért Kossuth-díjat vehetett át, ugyanebben az évben elnyerte a Prima Primissima-díjat is. 2008-ban a Halld a világot (Hear the World) kezdeményezés magyar nagykövete lett, 2009-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki.

Zorán dalai – A-tól Z-ig.

Sztevanovity Zorán dalai

Addig jó nekem
Adj valamit!
A hídon
Ahogy volt, úgy volt
Ahol jó volt
A körben
A lány, akire szerelemmel nézhetek
Alszol a vállamon
Altató
A máshol élők városa
Amikor elmentél tőlem
A nő
Apám hitte
A part
A szerelemnek múlnia kell
Aszfaltrajz
A sziget
A színfalak mögött
Az ablak mellett
Az a hosszú asztal<
Az aranykulcs
Az élet dolgai
Az én városom
Az legyél, akinek látszol
Az ünnep
Ballada a mamákról
Boldog idő

Csak a szerelem
Csak játék

Édes évek
Egészen egyszerű dal
Egészen egyszerű emberek

Egyszer él az ember

Élet tanár úr

Én már próbáltam

Kabát dal

Kiáltás
Könyörgés
Magyarország
Magyar jakobinus dala
Majd egyszer…
Maradj a hangszernél
Nekem nem elég

Uram, a dolgok rosszul állnak

Utolsó cigaretta
Üzenet
Vadkelet

Valahol mélyen a szívemben
Vásott éjek

Zorán kiadványok

Egy pár barát
Körtánc – Kóló

Szólj hozzá!

Bejelentették! Ekkor indul a Doktor Balaton

Hofi Géza idézetek 1. – 10 nagyszerű poén a nagy humoristától