in

Zorán megszólalt „Már minden igazolványt kiadtunk”

Riport a Metró „barlangjából. Zorán nyilatkozik: „Nem vagyok elveszett ember” – megjelent: Monor és vidéke 1969. július 4. péntek

Hát igen. A Metró együttes tagjai nem elveszett emberek, bár sokan annak hitték őket. Most, hogy a zenekar újjá- pontosabban a régivé alakult hiszen visszatért Frenreisz Károly és Brunner Győző – rajongóik örömére ismét az élvonalra törtek. Többek között bizonyítja ezt az is, hogy az Ifjúsági Magazin slágerlistáján számaik a harmadik és negyedik helyen találhatók. Mindjobban megszorítják ellenfeleiket, s joggal mondhatjuk – a legutóbbi, üllői siker alapján is –, hogy még az előzőknél is többet nyújtanak. Az a hír járja, hogy az Illés és az Omega nagylemez után Metró nagylemez is várható. A monori járás sok-sok Metró-rajongója nevében is kérdeztük: mikor?

– Ezt sajnos még mi sem tudjuk pontosan – mondotta Frenreisz Károly, a zenekar szíve-lelke, aki egymás után írja az új számokat.
– A tizenkét szám, ami a lemezen lesz, mind új, a felvételek már régen elkészültek, de a megjelenést technikai okok késleltetik. Lehet, hogy pár nap múlva itt a Metró nagylemez, de az is lehet, hogy csak őszre.

Törzshelyük Budapesten, a Dohány utcában van. Bejutni egy-egy hangversenyükre szinte lehetetlen. Sokszor elhangzik a reményteli kérdés: –Te, nem tudsz bevinni? Nincs kétszemélyes tagságid?

A fiatalok csak klubtagsági igazolvánnyal léphetik át a bűvös küszöböt. Zorán Sztevanovity erről a következőket mondta:

– Már minden igazolványt kiadtunk, többet sajnos már nem lehet, mert a klubban csak meghatározott számú fiatal tartózkodhat.

A Metró-rajongóknak ez nem valami jó hír. Kedvenceik azonban gyakran, s a jövőben még gyakrabban fellépnek nyilvános hangversenyeken. Most országjárásra indultak, az üllői fellépés is egyik állomása volt ennek, majd Balatonföldváron fognak hosszabb ideig játszani.

Szólj hozzá!

Ezeken jót nevettünk: 10 retro vicc

Szomszédok baki a kutyaharapás után