Átadták a felújított Forgách-kastélyt Mándokon


Elsősorban az üzleti és politikai szféra igényeit szolgálja ki a több mint 700 millió forintból, nagyobbrészt uniós támogatás segítségével felújított Forgách-kastély a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon; az impozáns kastélyszállót Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jelenlétében avatták fel csütörtökön a felső-szabolcsi kisvárosban.

forgach_kastely   A miniszter a műemléki védelmet élvező kastély történetét felidézve elmondta, az 1750 körül emelt neobarokk épület évekig nem volt használva, rekonstrukcióját a kastélyt 2008-ban megvásárló helyi, logisztikával és kereskedelemmel foglalkozó családi vállalkozás kezdte el uniós források bevonásával.

Stratégiai elhelyezkedése miatt Magyarországnak “kastélynagyhatalomnak” kellene lennie, de éppen ennek a kastélynak a 20. század közepén bekövetkezett állapotromlása és eseti használata jellemzi a hazai kastélyok nagy részét – fogalmazott Seszták Miklós.

Hozzátette, körülbelül 100-120 olyan kastély található jelenleg az országban, amelynek állami tulajdonban vannak, viszont nem megfelelő a hasznosításuk. Szavai szerint erre a problémára az állam által finanszírozott rekonstrukció, vagy az ingatlanok értékesítése lehet, amelyeket így például családi vállalkozások vagy nagy múltú, lokálpatrióta családok újíthatnának fel – fogalmazott.

Szabó Ferenc, a projektgazda Transit Cégcsoporthoz tartozó World Transit Kft. alapító-tulajdonosa az eseményen elmondta, a kastély egykor a 15 ezer hold nagyságú Forgách-birtok központja volt és jelentős szerepet töltött be Mándok és környéke gazdasági és kulturális életében. Az utóbbi években leromlott állapotú kastélyt és a hozzá tartozó parkot a cégcsoport egyik cége, a Transit-Railway Zrt. mentette meg a teljes pusztulástól, az üzemeltetését végző World Transit Kft. pedig 2012-ben pályázatot nyújtott be az épület üzleti célú szálláshelyé fejlesztésére.

A beruházás 702 millió forint értékben, hatvan százalékos európai uniós támogatással valósult meg – tette hozzá.

Az elkészült kastélyszállóban tíz szobát alakítottak ki összesen húsz férőhellyel, emellett különböző szolgáltatásokat – vendéglátás és wellness – nyújt elsősorban az üzleti és politikai szféra képviselőinek.

A fejlesztés tizenhárom új munkahelyet teremtett. Egy másik pályázat révén megújulhatott a kastély övező park is csaknem 80 millió forintból, száz százalékos uniós támogatás segítségével.

– MTI –

 

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár