in

Elhunyt Koszta László

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara mély fájdalommal és megrendüléssel tudatja, hogy életének 53. évében elhunyt Koszta László történész, akadémiai doktor, egyetemi tanár.

Koszta László az SZTE Bölcsészettudományi Kar Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének vezetőjeként, az SZTE BTK korábbi dékánhelyetteseként, a Történelemtudományi Doktori Iskola nagytiszteletű vezetőjeként is közmegbecsülésnek örvendett.

A középkori magyar történelem és a magyar egyháztörténet tudományterületeinek nemzetközi rangú és hírű tudósaként több nemzetközi és hazai szaktudományi társaság, testület, szakbizottság, kutatócsoport, kuratórium és szerkesztőbizottság széles körben elismert tagja, illetve vezetője, tehetséges tudósnövendékek felelős mestere, az egyetemi és a tudományos közélet mértékadó, nagy formátumú alakja volt. Koszta Lászlót életének 53. évében, 2015. július 18-án, súlyos betegség következtében hunyt el.

Prof. Dr. Koszta Lászlót a Szegedi Tudományegyetem saját halottjának tekinti. Temetése a Szegedi Alsóvárosi Ferences Templomban 2015. július 24-én 9 órakor kezdődő búcsúztató gyászszertartás követően, 11 órakor kezdődik a Szegedi Alsóvárosi Temetőben a katolikus egyház szertartása szerint.

Szólj hozzá!

Elhunyt a világsláger szerzője – íme a legismertebb dala

Haás Vander Péter lánya reagált a sajtóhírekre