in

Így folytatódik a Fölszállott a páva

A második középdöntővel pénteken folytatódik a Fölszállott a páva gyermekkiadása.

A Duna Televízió és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának második középdöntőjében újabb 12 produkció kap helyet: Dr. Martin György AMI Borbolya Csoportja, Hajdu-Németh László, Karácsonyi Anna és Szombat Sára, Vrencsán Anita, Vincze-Pistuka Hunor, Ifj. Ürmös Sándor, a Kesice Néptáncegyüttes, Balogh Dominik, a Biseri Drave Tamburazenekar, Antal Adorján, a Haraszti ikrek, valamint az Alba Regia Ami Pulutyka Csoportja lép fel a pénteki adásban.

A zsűri pontszámai alapján az első középdöntőből továbbjutott Horváth Zalán Levente hangszeres szólista (Zselickisfalud), Hoksz Attila táncos (Dombrád), Gál Tibor énekes szólista (Ráckeve) és a Bartina Néptáncegyüttes Gyermekcsoportja (Szekszárd). A nézők pedig elsöprő többséggel a Fölszállott a páva legkisebb párosának, azaz Busai Borinak (Jászberény) és Mahovics Tominak (Békés) szavaztak bizalmat.

A középdöntők során a nézők is átélhetik a zsűri nehéz helyzetét. Míg a neves grémium a kategóriák legjobbjait, azaz 4 produkciót juttat tovább, addig a közönség SMS szavazataival egy további produkciónak adhat szabadkártyát.

A műsorban 4 kategóriában mutathatják meg tehetségüket a gyermekek: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; szóló és páros táncosok; valamint táncegyüttesek.
A televíziós élő adásokba 2500 jelentkezőből 48 produkció került be, közülük a legjobb 10 méri össze tudását a döntőben. A második középdöntő legügyesebbjei számára tehát még 5 hely kiadó a fináléban.

Az első középdöntőben a voksok szép számmal érkeztek, és nem csak a Kárpát-medencéből: Norvégiától Izraelen keresztül Jordániáig számos országból érkeztek szavazatok – derül ki a műsor kommunikációjával megbízott cég szerdai közleményéből.

– MTI –

Szólj hozzá!

Első világháborús magyar női sorsokról nyílt kiállítás Budapesten

Információk Juhász Ferenc temetéséről