in

Gyászolunk – meghatóan emlékeznek a Fradi honlapján

Csütörtök este tragikus hirtelenséggel elhunyt a Ferencvárosi Torna Club és a magyar válogatott masszőre, Eisemann László.

Alább a fradi.hu emlékezését közöljük.

Mély fájdalommal tudatjuk szurkolóinkkal és a magyar futballt szeretőkkel, hogy csütörtök este tragikus hirtelenséggel, életének 62. évében elhunyt Eisemann László, az FTC és a magyar válogatott legendás masszőre.

Eisemann László, avagy ahogyan mindenki ismeri, „Ejzi” 14 esztendősen a III. kerületben kezdte labdarúgó-karrierjét, később a Székesfehérvári MÁV Előre és a BKV Előre együttesében futballozott. Hazánkban a legmagasabb szinten, az élvonalban is játszhatott, ám az elmúlt évtizedekben felejthetetlen sportmasszőri pályafutása miatt volt mindenki kedvence.

Még igazolt játékos volt, amikor elkezdte a masszőri pályát – először a BKV Előrénél, majd a serdülő válogatottnál, nem sokkal később, 1983-ban pedig Bicskei Bertalan hívására az ifi válogatottnál is. Később egyik legnagyobb élményeként említette ezt a felkérést, hiszen így részese lehetett az 1984-es ifi Európa-bajnokság megnyerésének.

A széles mosolyáról és jó kedélyéről híres Ejzi 1996-ban, az Olimpiakosz Pireusz elleni UEFA Kupa-párharcnál csatlakozott a Ferencvárosi Torna Clubhoz, és itt is azonnal szerencsét hozott. A mieink óriási mérkőzésen harcolták ki a továbbjutást.

Ejzi egy hároméves periódustól eltekintve közel húsz esztendőn keresztül szolgálhatta szeretett klubját. Két bajnoki címet, három Magyar Kupa-győzelmet, egy Szuperkupa-sikert, két Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett a mieinkkel.

Ott volt velünk az UEFA Kupa-menetelésünkkor, és akkor is, amikor a mieink idén hosszú idő után megnyerték a Magyar Kupát.

Ejzi a magyar válogatott mellett 15 szövetségi kapitánnyal dolgozott, a nemzeti csapat több mint 250 mérkőzésének lehetett részese.

A Fradival számtalan felejthetetlen siker, külföldi túra, edzőtábor és élmény részese volt. Szerencsésnek mondhatta magát, aki hallhatta legendásan elmesélt anekdotáit, a régi korok nagy történeteit, csibészségeit.

Amikor néhány éve arról kérdezték, mi az a néhány szó, ami eszébe jut a Ferencvárosról, Ejzi röviden csak ennyit mondott: „Ez az életem, ennyi.”

Negyvenhét éven át tartó futballkarrierjének utolsó mérkőzésein labdarúgóink megnyerték a Magyar Kupát és a Ligakupát.

Ejzi győztesként érkezett és győztesként távozott közülünk.

A Ferencvárosi Torna Club őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak. Eisemann Lászlót az FTC saját halottjának tekinti.

Emlékét örökké megőrizzük. Isten veled, Ejzi!

Szólj hozzá!

Bánffy György 88 éves lenne – emlékezzünk rá

Elhunyt Zlinszky János – a jog volt az élete