Kóbor János: “utánam kiáltottak, hogy…”


Ott jöttem rá, hogy a durvaságra nem szabad durván reagálni. Nem éri meg belemenni. – nyilatkozta az Omega első emberre, Kóbor János, aki a zenekar Felcsúti fellépése kapcsán nyilatkozott.

Van tanulsága ennek a Felcsút-ügy­nek? – kérdezte az interjúban a Magyar Narancs újságírója.

“Nem kéne ennyi mindent a politika nyakába varrni. Ebben egyetértek Kokóval, ő mondta ezt nemrég. Az emberekben sajnos igény van erre a gyilkolós, „csak nekem van igazam” beszédre. Akárhol járunk Európában, ha hazajövünk, nincs rossz érzésünk. De csak addig, amíg az embereket nem nézem! Mert ennyi letargikus, rosszkedvű embert sehol nem lehet látni. Sem Szlovákiában, sem Csehországban vagy Lengyelországban. De Moszkvában sem. Nincs ez a vircsaft, ami itt folyik. Szoktam morfondírozni, mi a jobb. A legvidámabb barakk vagy a legletargikusabb demokrácia? A rendszerváltás előtt nem volt létbizonytalanság, ma viszont sokan szegényen élnek, igaz, a többmilliós számban nem hiszek, de biztos túl nagy ez a szám. Azt nem tudom megítélni, hogy ez kinek a felelőssége, mennyire a mostani kormányé, mennyire az előzőeké.”

Akinek ennyit jelentett az Omega, azt elengedem.

Nem ártott ez a balhé az Omegának?- érdeklődött az újságíró.
“- Egyikünk sem érezte így. Akinek ennyit jelentett az Omega, azt elengedem. Abban viszont egyetértettünk, hogy Mihály Tamástól ez nem volt sem korrekt, sem elegáns dolog. Kérdezték, hogy kirúgjuk-e emiatt. Marhaság. Az Omegából még nem rúgtak ki soha senkit. Ami engem bántott, az a rengeteg gyűlölködő komment. Hogy itt zenei környezetszennyezést folytatunk, és akkor mondták a Gyöngyhajú lányt is… Amit a Kanye West is elénekelt, és nemrég egy bolgár kislány nyerte meg vele az ottani Megasztárt. Meg hogy ideje lenne eltakarodnunk, és ennél durvábbakat is írnak. Elszomorodok, ha ezeket olvasom.” – felelte az énekes.

“Azt, mondjuk, megszoktam még a hatvanas években, hogy a hosszú haj megosztja az embereket. Volt egy réteg, főleg az erős fiúk, akik néha utánam kiáltottak, hogy: Nézd, ott megy Zsuzsi! Én pedig mindig visszaintegettem nekik. Erre nem tudtak mit reagálni. Ott jöttem rá, hogy a durvaságra nem szabad durván reagálni. Nem éri meg belemenni.”

– Magyar Narancs –

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár