Koltai János elárulta – “így lettem Gábor Gábor”

Koltai János a Borsnak adott nyilatkozatában arról mesélt, hogy miként kapta meg legendás szerepét.

Szívem egyetlen királynője – mondta többtucatszor kolléganőjének, Szikszay Júliának elmaradhatatlan szivarkájával a kezében a Szomszédok című teleregény Gábor Gábora, azaz Koltai János. A színész jú­niusban betöltötte a nyolcvanadik életévét, de alig feltűnő bicegését leszámítva olyan fitt és energikus, hogy két évtizedet is letagadhatna a korából.

A Színművészeti Főiskolára barátai unszolására jelentkezett, majd országos ismertségre a Szomszédok Gábor Gáboraként tett szert.

– Jóban voltam Horváth Ádám rendezővel, és írtam neki egy levelet. Engem nem nagyon érdekel a pénz, de akkor valamire gyűjtöttem, és megkérdeztem, lenne-e egy szerep nekem. Pont volt. Később egyébként önkormányzati képviselő voltam az első szabad választásnál. A gazdasági bizottság vezetőjének akartak választani. Mondtam nekik, gyerekek, én pillanatok alatt elköltök egymillió forintot, de egy forintból egy év alatt sem csinálok kettőt. Kérdeztem, honnan szedték ezt az ötletet? Azt válaszolták: hát a Szomszédok­ban is jó üzletember – idézi fel nevetve.


Szereted a retrót? Kérlek segítsd a munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár