in

Révész Sándor: “Amióta ő a világra jött, minden átalakult”

Révész Sándor EMeRTon-díjas magyar énekes, a Generál és a Piramis együttesek énekese 62 éves, lánya, Ráhel öt és fél esztendős.

A rockzenész nem tagadja, nagyon megváltoztatta az életét az apaság.

– Amióta ő a világra jött, minden átalakult és megváltozott körülettem és bennem. Mondhatnám, átmentem egy megtisztuláson. Nem könnyű erről beszélni. Sőt, nagyon nehéz. Látni azt, hogy ő itt cseperedik fel mellettünk, annak minden örömével, élményével együtt csodálatos érzés. Már kicsit zongorázgat is, s nagyon szeret zenét hallgatni. Van egy kis lejátszónk, ha betárazom a Beatles első öt lemezét, szinte már kívülről tudja a számokat, de szereti a Rolling Stonest is. Örülök, hogy a zene így érdekli. Mindemellett a legfontosabb talán az, hogy vele együtt megkaptam azt felelősséget, hogy igaz emberré váljak. És ez egy hosszú, komoly út mindannyiunk számára – hangsúlyozta Révész Sándor a veol.hu kérdésére.

Szólj hozzá!

Megmutatták Friderikusz e heti összeköltözős vendégét

Hosszú hallgatás után visszatér a Bojtorján