in

Változás a Deák Bill Blues Bandben

Néhány napja változás történt a Deák Bill Blues Band tagságában. A zenekar kiváló tehetségű szólógitárosa és a patinás blues csapat útjai, több mint két év együttműködés után, szétváltak. Bécsi Bence helyét a hasonló kvalitású Nagy „Dinike” Dénes veszi át.

Több mint két esztendeig Bécsi Bence ízes gitár-soundjától volt hangos a patinás Deák Bill Blues Band. Legyen bármilyen jó az együttműködés, baráti, akár családias a légkör, egyszer minden kapcsolat véget ér. A legendás blues-énekes elmondása szerint Bencével való egyeztetési problémák miatt volt kénytelen új gitáros után nézni, s kifejezetten békés hangulatban váltak el.

A „Kisvizsla” becenévre is hallgató huszonnégy éves, Cry Free zenekarból érkezett gitáros a rock-bluest kedvelő nagyérdemű előtt sem ismeretlen, hiszen Bill vendégeként korábban többször is fellépett. Budapesten a Josefina Blues Bell és a BackStage Pub színpadán csodálkozhattak rá invenciózus szólóira, de a felvidéki Martos fesztivál közönsége is tapsolhatott a Kőbányai Zenei Stúdió egykori növendékének.

2015. július 21-től tehát a Deák Bill Blues Band gitáros posztján Nagy Dénes, azaz „Dinike” áll, aki – hivatalosan – július 24-én a debreceni Campus fesztivál színpadán mutatkozik be a zenekarral.

– Hegedűs István –

Szólj hozzá!

Meghalt Várnai László

Rékasi Károly fura képet posztolt