in

Végleg elhagyta Magyarországot Varnus Xavér

Felszámolta itthoni életét Varnus Xavér. Az orgonaművész végleg Berlinbe települt át. Az okokról a Blikknek nyilatkozott.

“Huszonöt év alatt nem sikerült az országnak eljutni oda, hogy valakinek a ledolgozott munkáját kifizessék. Sok koncertem honoráriumával évek óta tartoznak, összesen ötvenmillió forintnyi kintlévőségem van. A legrégebbi 14 éves, egy önkormányzat adóssága. Pedig életem egyik legsikeresebb koncertjét adtam a határ közeli városban, ahová rengeteg külföldi is eljött. Hiába van a kezemben bírósági ítélet, hogy fizetniük kell, a kamatokkal együtt mára 18 millió forintot, mindig kibújnak alóla “ – mondta a lapnak.

Varnus szerint Berlinben olcsóbb az élet, mint Magyarországon, és a berlini dóm híres orgonáján gyakorolhat.

“Havonta hazajövök az édesapámékat meglátogatni, illetve a még függő ügyeimet intézni, és az adott időpontban a koncertjeimet teljesíteni.”

A művész hivatalos oldalán így reagált.

A reakcióért klikk

Szólj hozzá!

Törőcsik Mari megkezdte a próbákat – fotók

A rendőrség ismét a lakosság segítségét kéri